9.rész

Tisztán hallottam a mondatot amit, nekem mondott mielőtt másnak adott. Az anyám. Nem! Ő nem az anyám. Nem érdemli meg, hogy az anyámnak hívjam. Egész éjszaka gondolkodtam. Elárulva éreztem magam. Tudom, hogy ki az anyám, tudom kit kell gyűlölnöm, tudom, végre tudom és mégis bár csak ne tudnám. A szívem meg telt haraggal és gyűlölettel. Mért? Csak ezt kérdezgetem magamtól. Másnap bementem a suliba az első dolgom volt a testnevelőibe menni, de az üres volt. Nem jött ma suliba. Az agyam csak kattogott. még mindig nem értettem semmit. Aztán utolsó óra után mikor hazaértem, ott találtam a tanárnőt. Ahogy megláttam hatalmas gyűlölet töltött el. Ő volt az, az a nő. Az aki odaadta másnak a gyerekét, aki nem foglalkozott vele.
- Maga mit keres itt?- kérdeztem halk, szinte suttogó hangod.
- Téged, gondoltam megnézem, hogy, hogy vagy.- válaszolta mosolyogva, hogy lehet valaki ennyire kétszínű? Mért nem veszi észre magát.
- Jól vagyok, köszönöm. És igaza van beszélgessünk egy kicsit.- vigyorogtam el. Fogalma sem volt, hogy mi vár rá.
- Rendben. Megbeszélted anyukáddal?
-Ó, igen. Hát persze. Mindent megbeszéltem vele. Tegnap elgondolkodtam, maga annyi mindent tud az én életemről. Én még se tudok semmit az önéről. Meséljen nekem kicsit.- kértem meg és pont ahogy vártam. Lesápadt. Meg se tudott hirtelen szólalni. Úgy látszik a színészet nem családi vonás. Pff.
- Rendben van. Biztos, hogy érdekel?-  kérdezte reménykedve, én csak bólintottam- Nos rendben. Tudod meséltem neked arról, hogy egy másik bolygóról származom. Crómmia (Krómia) a neve. Nos a bátyám az uralkodó. Neki sajnos nem lehet gyermeke, így én örököltem volna a trónt, de én nem vállalom. Ezért az én gyermekem lenne az uralkodó.
- Magának van gyereke?- tetettem elképedést.
- Volt egy lányom, de a születése után 3 héttel elkövettem egy súlyos hibát.- Látszott rajta, hogy nem akarja folytatni.
- Mit tett?- kérdeztem, már egy picit ingerülten.
- Azt hittem kicserélték és hiába szerettem annyira az alatt a 3 hét alatt. Csalódottságot éreztem és - itt felálltam és hátat fordítottam neki. Sétáltam a szobában.- megparancsoltam egy szolgálónak, hogy küldje el, ide erre a bolygóra és adja be a nevelő otthonba.- Halottam ahogyan zokog, de nem hatott meg. Mást meghatott volna, de engem nem.-Hát ennyi volt a történet. Most már tudod.
NEM! HAZUDIK!- kiabáltam rá, miközben felé fordultam. A szemébe akartam nézni. Már nekem is tiszta könny volt a szemem
- Tessék?
- Ne akarjon át verni. Azt hiszi én olyan buta vagyok? Mit gondol, hogy sose jövök rá?- kiabáltam vele.- Hát tévedett! Én voltam az a kislány akit oda adott, én voltam az akit ellökött magától! És maga tudta! Tudta, hogy én vagyok az, tudta, hogy engem dobott el. Hogy tehette? Hogy hagyhatta, hogy megszeressem, megbízzak magában? Aztán így hátba szúrt! Mert maga az első naptól kezdve tudta!- kiabáltam, kiakartam engedni a dühöm legalább egy kis részét.
- Honnan tudtad?- kérdezte. Csak ennyit kérdezett, semmi többet.
- Megláttam álmomban az arcát. Én hülye meg magának sírtam el a bánatom. Hagytam, hogy maga békítsen ki az anyámmal.
- Bocsáss meg!- kérlelt, miközben zokogott.- Ne haragudj, én nem,  nem gondolkodtam. Dühös voltam és zavarodott.
- Nem, tisztán a fülembe csengett az útólsó mondata: Te egy senki vagy, a lányom helyét bitorlod. Nem érdemled meg, hogy megkapd azt, ami őt illeti.- mondtam lenyugodva dühösen, miközben csak úgy potyogtak a könnyeim.
- Bocsásd meg nekem, én nem akartam. Tévedés volt. Azt hittem kicseréltek té..
- És akkor lehet ilyet tenni? Mégis, hogy gondolta? 3 hétig szeretget aztán meg kidob? És most mit akar tőlem? Mit gondolt? eltelik 16 év és vissza kapja a lányát? Bocsánatot kér és minden el van intézve?
- Bocsáss meg, kérlek bocsáss meg kislányom.- könyörgött nekem.
- Kislányom? Mért nevez engem a lányának? Nem vagyok a lánya! Elvesztette a lányát akkor amikor kidobta, mint egy veszett kutyát.- Normális, mégis tekintély parancsoló hangon.
- Nem, te a lányom vagy. Az én kislányom. 16 éve dolgozom abba a suliba. Ugyanis megjósolták: Az igazi trónörökös ide fog járni, a vállán egy C betűt formázó anyajegy. C mint Crómmia, a hazája. Ő a mi vezetőnk, ő az aki megment minket, ő a hercegnőnk.- Idézte, én pedig ledöbbentem- Te vagy az, én azóta itt dolgozom.
- Rendben, eleget hallgattam és többet nem akarok. Maga most tűnjön el a házamból, én nem vagyok hercegnő és pláne nem a maga lánya. Az én anyámat Vas Andreának hívják. Mert magával ellentétben, nekem nem a vér a fontos.- jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangod.
- De, kislányom..- kezdte újra.
- Nem voltam elég világos? Vagy azt akarja, hogy én dobjam ki? Esküszöm, hogy megteszem.- Mutattam az ajtó felé.- És még valami. Köztünk mostantól kizárólag tanár-diák kapcsolat van.- azzal hátat fordítottam és megvártam míg elment. Utána fölmentem a szobámba és zokogtam, mint még soha.