14.rész

Ne haragudjatok, hogy mostanában alig hoztam részeket, de nem volt időm, amiatt a hülye suli miatt. De itt van a 14.rész! Emellett szavazzatok, hogy kinek a szemszögéből írjak egy részt.

Már 1 hónapja volt, hogy Kevin meghalt. Azóta senki nem látott tőlem semmi érzelmet, és nem is fognak. A baleset utáni nap reggel úgy ébredtem, hogy a fejem a mellkasára döntöttem. Egy ideig csak néztem a halott testét. Úgy éreztem, hogy azzal, hogy ő elment, elvitte magával az érzelmeimet. Nem engedem, hogy még egyszer bárki sírni lásson. Nem fogja soha többet elhagyni egy könnycsepp sem az arcomat. Nem engedhetem, Kevin volt az egyetlen aki láthatta az igazi arcom, azt a lányt aki legbelül vagyok, mert ő elő tudta csalogatni azt a Stellát. Most viszont már senki nem fogja ezt látni. Senki. Letöröltem az arcomat és elteleportáltam Kevin testével együtt. Elmondta mindent az apjának és mindent az én anyámnak és Miának. A többieknek akik nem tudták az igazat, azt mondtuk, hogy egy autóbaleset történt. A temetésen sem ejtettem egy könnycseppet sem. Elhatároztam, hogy egy rideg géppé változok. A szünetekben csak ültem a a többiek közt és zenét hallgattam. Régen imádtam a zenét, mások azt mondták, hogy nagyon jó hangom van. Indulni akartam egy tehetség kutatón, de már nem érdekelt a zene. Tesi óra volt, a tanárnő behívott, hogy beszéljen velem egy versenyről, amin nem akartam indulni. Ezen túljutottunk, már mentem volna ki, de akkor utánam szólt:
- Nem kerülgetheted folyamatosan!
- Én nem kerülgetek semmit- válaszoltam ridegen.
- Tudom, hogy meg akarod kérdezni.
- Mégis miről beszél?- az arcom nem árult el semmi érzelmet, nem engedtem.
- Mért nem kérdezed meg?- nézett a szemembe- Mi az oka annak, hogy egy hete tudod és még csak fel sem tetted a kérdést? Mért nem kérdezted meg, hogy ki az apád?
- Mert nem érdekel.- válaszoltam, és nem hazudtam, már nem érdekelt.- Mert nem kell nekem ez az egész világ, nem kell maga, nem kell az apám, nem kell a trón, semmi.- ránéztem, majd kimentem, de utánam jött.
- Várj! Kérlek, szeretnék veled beszélgetni.- nézett rám könyörgően.
- Én viszont nem akarok.- a hangom nem árult el érzelmeket.
- Kérlek, beszélgessünk.
- Mért akarja ezt annyira?
- Mert szeretlek és szeretnék veled beszélgetni, szeretnélek jobban megismerni.- nézett rám.
- Én viszont nem szeretném ha jobban megismerne.
- Kérlek, csak 10 percet adj, utána nem zargatlak.-kérlelt.
- Rendben van.- bementünk és leültem abba a fotelbe, amiben fél éve még nagyon sokat ültem. Vártam és kérdőn néztem rá.
- Megváltoztál.- kezdett bele
- Valóban, már nem vagyok hiszékeny vagy gyenge.- vágtam rá hevesebben, mint szerettem volna
- Én nem így gondolom.- rázta meg a fejét- Te sose voltál se gyenge, se pedig hiszékeny. Most is úgy viselkedsz, mintha már túltetted volna magad Kevinen,- nézett a szemembe- de valójában belül ordítasz, mert hiányzik, mert elvették tőled, mert elment és mert úgy érzed, hogy egyedül maradtál.- igaza volt. Elkaptam a tekintetem, mert nem akartam a szemébe nézni, nem akartam megerősíteni.- De nem maradtál egyedül Stella!- határozott volt.- Még ha engem nem is fogadsz el, még ha el is taszítasz engem, én itt vagyok neked. Ott van neked a másik anyád, ott van a húgod és legfőképpen ott van neked Mia is.- itt csodálkozva kaptam fel a fejem.- Igen, tudom, hogy mindent elmondtál neki.- válaszolta meg a fel nem tett kérdésemet.- Mióta elmondtad neki, ő folyamatosan gyűlölködve néz rám, ha beszélek akkor meg grimaszokat vág. Régen nem csinálta ezt. És ott lesz neked még valaki, akiben megbízhatsz.
- Mégis kire gondol?- csodálkoztam el
- Az apádra.- mélyen a szemébe néztem és ő is így tett.- Ő nem tudta, hogy te létezel, egy éjszaka túl sokat ittunk és akkor csaltam meg Nicket. Bántam, de örültem, mikor megtudtam, hogy gyermekem fog születni, tudtam, hogy ő az apa.
- Szóval most hirtelen meg akarja mondani, hogy ki az apám?- néztem rá ridegen és gyűlölettel tele.
- Igen megszeretném. Hiba volt amikor hagytam, hogy azt hidd, hogy Nick az apád és, hogy nem árultam el az igazat, de az igazi apádnak felesége és gyereke van, nem tudtam, hogy, hogyan mondjam el neked és neki. Úgy gondoltam, hogy ketten is jól megleszünk.
- Ketten? Úgy gondolta, hogy ha elmondja, hogy maga az anyám, én majd sírva a nyakába borulok? Hogy mindent elfelejtek és boldogan élünk Crómmián? Maga teljesen megőrült.- a szavakat halkan szinte suttogva mondtam, nem volt benne semmi, semmi érzelem.
- Reménykedtem benne, és még mindig reménykedem, elvégre az anyád vagyok.
- Az anyám? Hogy nevezheti  magát egy nő anyának, mikor eldobta magától a gyermekét? Nem volt ott az eddigi életem fontos pillanatainál! Nem maga volt az a nő akire rábíztam a titkaim.- még mindig halk volt a hangom.- Maga számomra egy olyan mint egy idegen, aki találomra rám mutatott és közölte, hogy az anyám. Nem vagyok magára kíváncsi. És az apámra sem vagyok. Egyikükre sincs szükségem, és maguknak sincs rám. Elvégre 16 évig megvoltak nélkülem, ezután is meglesznek.
- Igazad van, nem voltam ott, de ezután ott szeretnék lenni életed minden fontos pillanatánál. És nem csak én. Elmondtam az apádnak mindent, bár neki nincs varázsereje, mégis tud mindenről. Tudott Crómmiáról és tudott arról amit tettem, csak azt nem tudta, hogy te az ő lánya vagy. Elítélt amikor megtudta, hogy mit tettem a gyermekemmel, aztán szép lassan megértett és nem ítélkezett. Most viszont tegnap este elmondtam neki, hogy ő az apád. Megdöbbent, majd nem akarta elhinni, aztán mikor felfogta, megkérdezte, hogy jól vagy-e, és azonnal látni akart. Azt nem tudja, hogy te vagy a lánya, csak azt, hogy van egy közös lányunk, viszont nem sokára ideér, mert szeretne megismerni.
- Én viszont nem szeretném megismerni.- azzal felálltam, de akkor kopogtak az ajtón.
- Szabad.- szólt ki a tanárnő. Kinyílt az ajtó és bejött a férfi.
- Maga mit keres itt?- néztem rá furán.
- Te lennél a lányom?- nézett rám.- Stella lenne a lányom?- ezúttal a tanárnőre nézett.
- Stella, ő itt az apád.- hogy mi? Nem az kizárt!