12.rész

Eltátottam a számat. Irányította mind a 4 elemet. Ez, hogy lehet? Talán ő is varázsló? Na ne már.
- Hűű.- néztem rá, csak ennyit tudtam kinyögni.- Pontosan mi vagy te? Varázsló?
- Nem. Én egy Akci vagyok. Az akcik képesek irányítani mind a 4 elemet. A földet, a tüzet, a levegőt és a vizet.- mosolygott rám.- Na a te titkod van ekkora?
- Pontosan honnan származol?- kérdeztem figyelmen kívül hagyva a kérdését.
- Egy másik bolygóról, úgy nevezik Crómmia.- fürkészett. Közben hazaérkeztünk, de mivel senki nem volt otthon folytattuk a beszélgetést a szobámba.
- De akkor, hogy-hogy itt élsz?
- Tudod, a király testvére, miután elküldte a gyermekét erre a bolygóra, és rájött, hogy valóban ő a lánya, az akit elküldött, elkezdett kísérletezni. Meg akarta találni a módját, hogy visszaforgathassa az időt, de ez lehetetlen volt. Az egyik ilyen kísérlete rosszul sikerült és a férjét elátkozta. A férje gonosz lett és el akarja pusztítani az egész bolygót. Mi meg fogtuk magunkat és átköltöztünk erre a bolygóra, de ahogy láttam a király húga is.- gondolkozott el.- Ő szerencsére nem ismert fel engem.
- Értem- szóval ő lenne az apám. Ráadásul őt kéne megölnöm? Megölni az apám? Ez a nő nagyon kegyetlen. Alig bírtam levegőt venni. Én nem leszek gyilkos. Nem fogok senkit se megölni.- Hogy bírtad ezt elmondani nekem? Ennyire megbízol bennem? Ezt nem gondoltam volna.
- Megbízom benned és ha elmondanád valakinek, az nem hinné el neked.- nevetett fel. Láttam rajta, hogy fél a reakciómtól. El kellet nekem is mondanom neki.
- Na van ekkora a te titkod?- nézett rám amolyan győztes vigyorral.
- Van- néztem a szemébe, de nem mosolyogtam. Az ő mosolya is lehervadt.
- Mi történt?- nem válaszoltam, csak elhúztam a bal vállamról a felsőmet. Így látni lehetett az anyajegyet. Elkerekedett a szeme. Természetesen felismerte. Erre ő se gondolt volna.- Te vagy az? Te vagy a hercegnő? A trónörökös? De hát mióta tudod? Vagy...
- Nyugi- szakítottam félbe.- Én vagyok az, sajnos. És az erőmről már több, mint 3 hónapja, a többiről pedig 1 hete. Vagyis arról fogalmam sem volt, h ki az apám, mostanáig.- néztem rá.
- Bocsi, és mi a helyzet az anyáddal?- nézett rám, biztos azt gondolta, hogy vidáman elkezdem neki mesélni, h az anyámmal kibékültünk és minden rendben, szent a béke stb. Na persze.
- Ő nem az anyám!- jelentettem ki dühösen. Majd elmeséltem neki mindent!
- Értem. Csodálkozom, hogy csak annyira voltál kibukva.- nézett valóban elismerően rám. Felálltam, odamentem mellé és szorosan megöleltem.
- Van kedved elkísérni valahová? Szükségem lenne rád!- néztem rá esdeklően.
- Rendben van, de hova megyünk?
- Öhm.. Számon kérek valakit.
- Az anyádat?- nézett rám komoran.
- Nem! A tesitanárt!- jelentettem ki, ellentmondást nem tűrő hangon.
- Rendben van.- elindultunk, mikor odaértünk, kopogás nélkül berontottam a tanárnő házába. Bár Kevin kint akart maradni, határozottan húztam magammal.
- Lányom, hát te?- nézett rám őszinte csodálkozással a tanárnő.
- Ne hívjon a lányának!- vágtam rá hűvösen.- És elfelejtett pár dolgot elmesélni, nem gondolja? Például, hogy a saját apámat akarja, hogy elpusztítsam, hogy a bolygó maga miatt van veszélyben. Vagy,- tettem úgy, mintha gondolkoznék.- hogy nem miattam jött ide, hanem, hogy magát mentse! Szánalmas.- néztem rá lesajnálóan.
- Én miattad jöttem ide, azért, hogy megtaláljalak és bocsánatot kérjek. Én vagyok az anyád és te a lányom. Ezt el kell fogadnod.- nézett mélyen a szemembe.
- Nem!- kiabáltam rá- Tudja egyáltalán, hogy mit jelent az anyának lenni? Attól, hogy megszüli a gyereket, még nem válik az anyjává! Egy anya védelmez és biztonságot nyújt. Egy anya és lánya közt rendkívül mély és szoros kapcsolat van.- ezeket már szinte suttogva mondtam.
- Igenis az anyád vagyok!- jelentette ki.- Szeretlek. Amint megláttalak, amint a karjaimba vettelek, rögtön megszerettelek.- emelte feljebb a hangját. Könyörgő volt, de én csak dühösebb lettem.
- Szeretett? Most szórakozik? Akkor mégis mért dobott ki? Mért? Ha valakit szeretünk, akkor nem számít a vér, nem számít semmi. Ugyan úgy felnevelhetett volna, szerethetett volna, de nem! Amint azt hitte, hogy nincs közünk egymáshoz, hogy nem fűzi hozzám rokoni kapcsolat, kidobott, mint egy veszett kutyát. Ezt egy gyerekkel se lehet megcsinálni!- még mindig kiabáltam, bár Kevin erősen fogta a kezem, most még sem tudott lenyugtatni.
- Már megmondtam, hogy nem gondolkoztam. Sajnálom, de szeretném ha elfogadnád, hogy én az anyád vagyok és szeretlek! Stella, szeretlek téged, és szeretném, ha továbbra is járnál hozzám edzésekre.
- Felejtse el, mostantól a lehető legkevesebbszer akarok magával találkozni. Nem akarok beszélni magával, nem akarom látni magát, nem akarom ismerni magát!- jelentettem ki.
- Jó, még ha velem nem is akarsz találkozni, megértem, de mi lesz a népeddel? A hercegnőjük vagy, felelősséggel tartozol értük, te vagy a vezetőjük, a bátyám már nem bírja sokáig.
- Akkor húzzon bele, van még ideje, gyorsan szüljön egy másik gyereket, és lehetőleg őt ne dobja ki!- feleltem gúnyosan- én nem vagyok a hercegnőjük, pláne nem a vezetőjük. A hercegnő az volt akit maga kidobott, én pedig Vass Stella vagyok, egy átlagos lány, akinek a legnagyobb gondja a szerelem- néztem Kevinre, ahogy ránéztem, a tanárnő is odapillantott, akkor tűnt fel neki, hogy ő is ott van.
- Ő mit keres itt?- nézett rám kérdőn
- Mindenről tud, mi..
- Te elárultad neki?- ijedt meg
- Nem kellett, ő már mindent tudott.- teljesen ledöbbent.
- És ti most jártok?
- Nem mintha sok köze lenne hozzá, de igen.
- Ha meg mered bántani, akkor én...- kezdte Kevinnek mondani.
- Na most fejezze be! Hogy jön maga ahhoz, hogy fenyegesse Kevint? Hogy mer egyáltalán a szemembe nézni azok után amit tett?
- És te hogy merted elmondani neki? Máshonnan nem tudhatta, hogy mi történt.- kiabált rám
- Nem mondtam el, ő egy akci, ezért már mindent tudott!- förmedtem rá
- Egy akci? Élnek még akcik?- döbbent le.
- Élnek, de nem sokan, hála magának!- kiabált rá Kevin, a szemében tömény gyűlölet volt. Mi? Mi van? Nem értem.- Mert maga, majdnem mindenkit kiirtott!- kiirtott? Ezt nem értem. Már semmit sem értek.