18.rész

Sajnálom, de mivel ideiglenesen nincs gépem, ezért ritkán tudok részt hozni.

Ez az oka annak, hogy a beígért Kevines rész késik, de ígérem, hogy nemsokára azt is felteszem addig pedig itt ez a rész, remélem tetszeni fog :) komizzatot ;)

- Szeretném megkérni a tanárnőt, hogy menjen ki!- hangom elkínzott, de határozott volt
- Stella- szólalt meg Kati néni- Ezzel orvoshoz kell menned, én már nem tudom ellátni.
- De nincs rá időm- mondtam, és közben csörgött a telefonom, gyorsan felvettem- Igen tessék?
- Jó napot Stella, az édesanyja orvosa vagyok.
- Talán történt valami?- kérdeztem ijedten
- Betudna esetleg jönni? Szeretnék önnel beszélni.
- Persze, azonnal indulok.- letettem, aztán rögtön elindultam az ofő felé, útközbe a tanárnő próbált velem beszélni, de nem nagyon sikerült... csak anyu volt előttem, nem veszíthetem el. Az öfő elengedett, és már indultam is, azonban kint találkoztam Károly bá-val.
- Hova mész Stella?- nézett rám furán
- A kórházba, az orvos szólt, hogy menjek be anyu miatt.- mielőtt észbe kaptam, már el is mondtam neki. Őszinte voltam, akaratom ellenére. Nem értettem, hogy mi történik, de ösztönösen támaszkodtam rá.
- Nem érsz be elég gyorsan. Engedd, hogy elvigyelek!- kért, és láttam, hogy komolyan gondolja
- De hát magának órája lesz.
- Majd küldök egy sms-t, hogy valami fontos közbe jött.- mondta, mintha ez természetes lenne. Fontos.. fontos lennék neki?
- Rendben, nagyon köszönöm. Kérem siessünk!- néztem rá elkínzott arccal, és már indultunk is a kórházba. Egész úton kavarogtak a gondolataim. Anyu.. vajon mi történhetett, és ugye jól van? Ugye nem történt semmi baj.. És Károly bá? Mi ez az érzés? Vajon tényleg fontos vagyok neki? Vagy esetleg...
- Megjöttünk.- szakította félbe a gondolataimat Károly bá, és valóban a kórház előtt álltunk
- Nagyon szépen köszönöm!- mondtam őszintén, majd rohantam be az épületbe. Egyenesen anyu kórterméhez rohantam, beléptem, és megpillantottam a dokit.
- Mi van az anyámmal?- kezdtem köszönés helyett
- Sajnos az állapota romlott, ha nem javul, akkor meg fog halni. Sajnálom, de nem tudunk segíteni rajta.- azzal ott hagyott anyuval. Leroskadtam a faltövébe. Nem engedtem utat a könnyeimnek, nem akartam gyengének tűnni. Kattogott az agyam, valamit tennem kell, muszáj megmentenem anyut. Mi lesz Nikivel, anyu nélkül? És velem? Nem bírnám ki. Már vagy egy órája ültem ott, amikor valaki belépett. Nem néztem fel, de éreztem ahogy leül mellém. Az a valaki átölelte a vállam és magához húzott. Biztonságot éreztem.
- Jól vagy?- hallottam az apám hangját
- Én.. öhm.. fogjuk rá- nyögtem ki nagy nehezen
- És az édesanyád?- elszorult a torkom, amikor meghallottam a kérdést
- Haldoklik.- ahogy ez a szó elhagyta a számat még jobban összehúzódtam
- Sajnálom.
- Tényleg?- a kérdés ösztönösen jött, még mielőtt végig gondoltam volna- Elnézést, nem akartam.
- Semmi baj. Egyébként, igen, tényleg sajnálom.
Egy ideig némán ültünk, aztán eszembe jutott, hogy talán mégis csak van megoldás. Talán megmenthetem anyut. Hirtelen felugrottam.
- Vissza vinne légyszíves az iskolába?- kérdeztem, a tekintetemből izzott az elszántság
- Igen, persze.- azzal ő is talpra ugrott, már a kocsiban ültünk amikor megkérdezte- Egyébként miért kell visszamennünk?
- Félre dobom a büszkeségem, és segítséget kérek. Remélem nem utasítsa vissza.- nem volt több kérdése, az út csendben telt. Mikor megérkeztünk rögtön kiugrottam a kocsiból és rohantam a testnevelőibe. Bekopogtam, és ki is szóltak, hogy szabad.
- Stella! Jól vagy? Kezeltetted a kezed?- mondta, miközben megindult felém
- Tessék?- és akkor lenéztem a kezemre. Nagyon ronda volt. Tiszta genny és vér. Teljesen elfeledkeztem róla, csak most vettem észre, hogy nagyon lüktet.- Én.. nem.. most nem ezért jöttem.
- De hát ezt azonnal kezelni kell! Mutasd! Gye..
- Kérem figyeljen rám!- szakítottam félbe- A segítségét szeretném kérni!
- Miben?- nézett rám hitetlenkedve
- Én.. szeretném megkérni, hogy segítsen meggyógyítani az édesanyámat.
- Mégis hogyan?- húzta fel a fél szemöldökét
- Régebben, amikor tanított engem, mesélt arról, hogy  Crómmiában vannak gyógyítók, akik varázslattal gyógyítanak. Talán ha elvinnénk oda, akkor meglehetne gyógyítani. Kérem!- néztem rá könyörgően
- Ez igaz. Azonban, úgy néz ki, hogy felkelés fog kitörni. Nem lenne biztonságos.
- Kérem, segítek megelőzni a felkelést, bármit. Amíg ott vagyok azt is vállalom, hogy foglalkozom a birodalom ügyeivel! Kérem!
- Rendben van, de addig oda kell költöznöd. Rendben van?- nézett rám
- Rendben, de mi lesz Nikivel? Ő is jöhet ugye?
- Igen, jöhet.
- Köszönöm.- azzal kinyújtottam a kezemet, először furcsán nézte aztán megrázta. Gyorsan kimentem és szembe találtam magam Károly bá-val.
- Na, minden oké?- mosolygott rám
- Igen, megyek Crómmiába!- mosolyogtam vissza- Maga is velünk jön?
- Szeretnéd?- erre a mondatra elgondolkodtam, pedig nem is kellett volna
- Igen szeretném- azzal hirtelen ötlettől vezérelve megöleltem.- Köszönöm. Mindent köszönök.- suttogtam, miközben jó erősen magamhoz szorítottam.
- Ez csak természetes!- a hangja tele volt csodálkozással, de azért visszaölelt. Jólesett az ölelése, de mit csinálok? Nem szabad közel kerülnöm hozzá. Mi van ha mégsem az apám? Elvégre nem ez lenne az első alkalom, hogy hazudnak erről. De ha mégis ő akkor elveszítem az apámat, pedig úgy vágytam rá. Sose lehetek biztos benne. Hirtelen eltaszítottam magamat tőle.
- Én.. azt hiszem.. talán.. Mennem kell!- azzal hátra se néztem és szaladtam, szaladtam ahogy csak tudtam.

info

Sziasztok! 

Ne haragudjatok, de egy ideig szüneteltetem a blogot! Sajnos mostanában rá elég időm, és ezért eléggé összecsaptam, ami meg is látszik rajta! Még nem tudom, hogy mikor fogom folytatni.

17.rész

- Csak egy valamit szeretnék tisztázni.- szóltam nekik ridegen, ők hirtelen megfordultak.- A húgomat hagyják békén! Nem érdekel semmi, de ha a húgomnak bármi baja esik, akkor nem állok jót magamért. Most tűnjenek innen!- halkan beszéltem, de fenyegetően. Nagyon dühös voltam. Megfordultam és elindultam vissza a házba.
- Nem szégyelled magad?- kérdezte Károly bá.
- Nincs okom rá.- válaszoltam. Nem álltam meg, nem fordultam vissza.
- Pedig szerintem van!- emelte magasabbra a hangját
- Ne merészelje felemelni a hangját velem szemben.- megálltam, de nem fordultam meg.
- Mért? Kinek képzeled magadat? Hogy merészeled ezt a hangsúlyt megengedni a szüleid felé? Hogy merészelsz egyáltalán így bánni velünk? Meg kell tanulnod tisztelni minket! Hercegnő vagy az istenért! Egyszer majd egy országot kell irányítanod!- kiabálta, mire hirtelen megfordultam
- Először is a szüleim felé valóban nem engedhetem meg ezt a hangnemet, de nekem csak anyám van, aki nem maga.-néztem a tanárnő felé, Károly bá már közbe akart szólni, de egyetlen pillantással elnémítottam.- Maguk csak két tanár akik megpróbáltak bepofátlankodni az életembe! Nem tudom, hogy mit várt. Lehet, hogy azt várta, hogy majd egyszerűen a nyakukba ugrom és együtt örülünk, mint egy család. Ha így gondolta akkor túl sok filmet néz.- hangom rideg volt, nem árult el semmi érzelmet, már már lenéző- Tiszteletet kéne tanulnom? Semmi szükség rá. Tiszteletet mutatok azok iránt akiket tisztelek, mert ők megérdemlik. Sajnálom, de maguk nem tartoznak közéjük.- megfordultam aztán elindultam a ház fele, aztán megtoppantam.- Ami pedig a hercegnős dologhoz tartozik. Nem vagyok hercegnő! Ezt gyorsan verjék ki a fejükből! Én nem fogok egy országot irányítani! Nekem a húgomat kell irányítanom az elkövetkezendő időkben! Ohh- néztem hátra rájuk- és köszönöm a kérdést az anyám nem halt meg, és igen megfog gyógyulni.- mondtam nekik gúnyosan, mert valóban zavart, hogy meg sem kérdezték
- Várj!- szólt utánam a tanárnő
- Mire?- a kezem már a kilincsen volt
- Szeretnék annyit elmondani, hogy ahogyan eddig feltűnhetett, mostanáig állandóan könyörögtem neked. Befejeztem! Nem könyörgök neked. Mostantól hagyok neked teret, úgy viselkedek veled mint a tanárod. Ha rád erőszakolom magam, akkor soha sem fogsz megbocsájtani nekem.
- Köszönöm-  biccentett, örültem, hogy többet nem könyörög nekem, nem hatottak meg a könnyei, sem a fájdalma.- de ne reménykedjen!
- Ennyi?- szólt Károly bá, hát komolyan mondom, sose jutok be?
- Tessék?- néztem rá
- Ennyit szeretnél mondani a szüleidnek? Kegyetlen vagy! Én is ma tudtam meg, hogy van egy lányom, de én örültem neki! Te meg eltaszítasz magadtól!
- Igen, ennyi! Elmondtam mindent ami az elkövetkezendő 2 évre vonatkozik!- válaszoltam
- 2 év?- kérdezték egyszerre
-  Igen, utána leérettségizek és elballagok! Soha többé nem fogunk találkozni.- azzal bementem a házba.
Bent megálltam a tükör előtt. Láttam ahogyan egy könnycsepp végig folyik az arcomon. Letöröltem és többnek nem engedtem utat. Felmentem a szobába, az ágyra pillantottam és elmosolyodtam, Niki már aludt. Elakartam menni futni, de már sötét volt és nem szerettem volna egyedül hagyni a húgomat. Majd holnap megbeszélem vele. Miután lemosakodtam és rendbe tettem magam, fáradtan dőltem el az ágyban. Hirtelen bevillantak a nap eseményei. Amikor megtudom, hogy ki az apám, az apám hazavisz, anyu amikor eltalálják, Károly bára bízom a húgom, anyu amikor elviszi a mentő, anyuval viccelődünk, hazaérek és eláraszt a düh, az a hatalmas erő amit érzek, Niki lenyugtat, a beszélgetésem a "szüleimmel". Hatalmas erő kellett, hogy ne sírjam el magam, amíg beszéltem velük. Nagyon fájt, elvégre az apám legalábbis állítólag. Vajon tényleg az apám? Vagy megint csak hitegednek? Nem lehetek gyenge, menni fog.
Már szerda volt. Anyut nehéz volt helyettesíteni. Másnap beszéltem Nikivel, nehezen, de megértette, hogy anyu egy ideig nem lesz itt. Sírt egy kicsit, és utána ugyanúgy vidám lett. Hiába a kicsik kiszámíthatatlanok. Most én csináltam minden házimunkát. Be kellett látnom, hogy a főzés nem az erősségem. Tésztát akartam kifőzni, de amikor a forró vizet vettem le a tűzhelyről, az egyik kezem megcsúszott és a jobb csuklómat leöntöttem forró vízzel. Leégett róla a bőr, iszonyúan fájt. Gyorsan elláttam magam, de orvoshoz menni nem volt időm. Az elmúlt 2 napban az iskola orvos kezelte a sebemet. Ami a kaját illeti, megmaradtam a rendeléseknél. Ma bekötözött kézzel indultam el. Nikit elvittem a suliba, aztán én is mentem, tesivel kezdtünk. Nem vittem felszerelést, mivel ha megmozdítottam, akkor olyan éles fájdalom nyílalt bele, hogy úgy éreztem belehalok. Miának nem mondtam el semmit, de végül úgy éreztem, muszáj elmondanom neki, mert ennyivel tartozom.
- Mia!- gyorsan férre hívtam és mindent elmondtam neki.
- Uhh, nagyon fáj?- nézett a kezemre
- Csak ha megmozdítom, de akkor nagyon.- vágtam egy grimaszt
- Szólnod kéne egy felnőttnek!
- Mi? Nem! Akkor Nikit addig elvinnék egy otthonba, amíg anyu fel nem épül, és engem is!- mondtam riadtan- Ígérd meg, hogy senkinek se szólsz!!
- Nyugi! Megígérem, de segítségre van szükséged!- mondta határozottan, hűh nem is tudtam, hogy ilyen határozott tud lenni.
- Nem! Megoldom egyedül, elég erős vagyok!- győzködtem magamat is, mire vagyok jó, ha még ez se megy?
- Tudom, hogy elég erős vagy, de legalább én had segítsek neked, rendben?- nézett a szemembe
- Nem, ez nem a te terhed. Nem sok időről van szó, megoldom.- biccentettem felé
- Nekem ez nem teher, anyuék alig vannak itthon, majd szólok nekik, hogy nálad leszek.- azzal választ sem várva felállt, és ment a tornaterembe, nekem van a legjobb barátnőm a világom!
- Ma távolugrást mérek!- szólt a tanárnő, és valóban még csak rám se nézett- Menjetek ki az udvarra!- az egész osztály kitódult az udvarra, én nem álltam be a sorba, hanem a gödör mellé mentem. Kijött a tanárnő is, végignézett rajtam.
- Hát te? Mért nem tesizel?- nézett rám szigorúan, furcsa volt
- Megrántottam a csuklóm- mutattam fel a bekötözött kezemet, nem akartam elárulni az igazat
- Értem, de az ugráshoz nem kell a csuklód. Állj be a sorba!- mutatott a sorra, mindenki furcsán nézett, senki nem látta még ilyennek
- De..- kezdtem volna, mire közbevágott
- Talán van felmentésed?- teljesen leképedtem, elvégre nagyon jól tudta, hogy anyu kómában van
- Nincs.- válaszoltam, a szemem villámokat szórt, de neki meg se kottyant... mi történhetett?
- Nem kivételezek senkivel! Állj be a sorba.- mondta, és már el is kezdte a felmérést. Senki nem figyelt oda, mert teljesen el volt képedve a tanárnő kegyetlenségén. Tudták, hogy valami nem okés. Úgy döntöttem azért is ugrok, majd az iskola orvos kitisztítja, ha szépen megkérem. Én következtem. Mia aggódva nézett rám.
- Mehet- kiabálta a tanárnő. Elkezdtem futni, majd elrugaszkodtam és ugrottam. Hamar vége volt, de éreztem, ahogyan a homok bemegy a kötés alá. Iszonyúan fájt, vágtam egy grimaszt, aztán észbe kaptam és rendeztem az arcvonásaimat. A csuklóm úgy fájt, mintha újra és újra leforráznám. Még 3x ugrottam, de nem tudtam, hogy meddig bírom rezzenéstelen arccal. Végig kellett bírnom, nem mutathattam magam gyengének.
- Hogy bírod?- kérdezte Mia
- Jól vagyok!- mosolyogtam rá erőtlenül- Ati mennyi van még?- néztem Atira
- 10 perc.- válaszolt. 10 perccel később kicsengettek, és én rohantam a sulidokihoz, ami ott volt a tanári mellett. A tanárnő pont látta amikor kopogtam.
- Hát te?- nézett rám
- Semmi köze hozzá.- néztem rá. A kezem már nagyon fájt és lüktetett.
- Szabad!- szólt ki Kati néni. Benyitottam és bementem.- Stella hát te? Baj van a sebbel?- ijedten néztem a nyitott ajtóra ami mellett a tanárnő állt. Gyorsan becsuktam az ajtót.
- Bejöhetek én is?- nyitott be a tanárnő, tudtam, hogy innen nem küldhetem ki. Eszembe jutott, hogy inkább kimegyek, de ez a seb már nem bírta volna ki.
- Persze.- mondta Kati néni- Stella mi történt?
- Öhm.. én.. a..- nyögtem, de végül a fájdalom meggyőzött- Szeretném megkérni, hogy tisztítsa ki a sebemet.
- Mért? Mi történt?- kérdezte, majd választ se várva leültetett és elkezdte szétszedni a kötést. Mikor szétszedte, felsikkantott. A sebem nagyon csúnya volt, begennyesedett és eléggé véres volt.- Mit csináltál?- nézett rám. Én pedig megfordultam és ránéztem a tanárnőre. Teljesen le volt képedve, az arcán ijedség látszott. Láttam rajta, hogy magát hibáztatja.
- Stella, én..- kezdte, de közbevágtam.
- Szeretném megkérni a tanárnőt, hogy menjen ki!

16.rész

Sziasztok, légyszi komizzatok és szavazzatok.

Ohh és hozzátenném azt, hogy ha Kevinre szavaztok, az nem azt jelenti, hogy Kevin feltámad! Azt jelenti, hogy az eddigi időket tömören az ő szemszögéből írom le. ;)

Bementünk a kórházba. Az orvosok bevitték anyut a vizsgálóba. Fél múlva kijött a doki.

- Maga a hozzátartozója?- nézett rám

- Igen... a lánya vagyok. végül is az voltam- Hogy van az anyám?

- A szúrt seb nagyon mély, de van rá egy új módszer, amivel meggyógyíthatjuk.

- És pedig?- nem értettem mért késlekedik

- Nos, általában azért hallnak sokan bele egy ilyen mély sebbe, mert az szervezetük nem képes egyszerre gyógyulni és elvégezni a szükséges életfolyamatokat. Ha mesterségesen kómába tesszük, akkor csak egy folyamatot kell elvégeznie a szervezetnek. Így meggyógyul, de a kómából csak akkor ébred fel, ha teljesen felépül. 

- És fel fog épülni?

- 90% rá az esély, hogy felfog.- bólintott a doki- De szükség van a maga beleegyezésére.

- Rendben van, de előtte beszélhetnék vele?

- Igen, de maximum 3 percet.

- Köszönöm.

Már rohantam is be anyuhoz. Borzalmas állapotban volt. Felém fordította a fejét. Letérdeltem az ágya mellé, és megfogtam a kezét.

- Nem lesz semmi baj, anyu. Minden rendben lesz. El fognak altatni, de mikor meggyógyulsz, én itt foglak várni téged.

- Itt?- nézett rám

- Nem pont itt- mosolyogtam el- Akkor már nem az intenzíven leszel.

- Kérlek addig nagyon vigyázz Nikire.

- Meglesz. Használd ki ezt a pihenőt, amíg csak aludnod kell, mert utána egy gigantikus szülinapi bulit kell szervezned nekem.- mondtam, mire elnevette magát.

- Értem, a bankkártyádra utalj pénzt a számlámról, de aztán nehogy vegyél közbe egy új házat a nevemre.- viccelődött velem.

- Oké, majd az én nevemre veszem.- csodálatos volt hallani, ahogy nevetett, őszintén és nem erőltetetten.

- Lefogadom, hogy amint kilépsz innen, hívod a haverokat, hogy az öreglány egy ideig nem zavar, mehet a buli.- elnevettem magam

- Ha felépültél, kövesd a buli hangját és hazatalálsz.- kacsintottam rá.

- Khm.- hátranéztem és az orvost pillantottam meg.-  Idő van- bólintottam

- Használd ki a váratlan jött szabadságot.- mondtam, és megpusziltam a homlokát. Elindultam az ajtó felé, de visszanéztem rá. Már altatták, de még vissza szóltam neki- Hamar épülj fel, mert különben nem kapsz meghívót a szülinapomra.- néztem rá szigorúan

- Nekem nincs szükségem meghívóra, én VIP vendég vagyok.- nevetett, és nevetéssel az arcán altatták mély kómába.

Kimentem a folyosóra és leültem egy székre. Megértettem anyu üzenetét. Azt szeretné, ha vidám lennék, hogy úgy fogjam fel ezt az egészet, mintha elutazott volna valahová egy hétre. Még ilyen fájdalmak közt is csak nevettünk együtt, pár pillanatig el is felejtettem, hogy hol vagyunk. Mintha csak otthon ülnénk a kanapén és nevetnék. Egymáson és saját magunkon ugyan úgy. Nem leszek szomorú, erős vagyok és mindent kibírok. Hazamentem Otthon égtek a villanyok. Bementem a házba és Niki azonnal odafutott hozzám és megölelt. Felkaptam az ölembe és a válla fölött körül néztem. Nem csak Károly bát pillantottam meg, hanem a tanárnőt is.

- Maga mit keres itt?- förmedtem rá. Éreztem ahogy az anyajegy izzik, mintha ki akarna belőle törni valami.- Azonnal menjen innen!

- Hagyd Stell.- szólt Niki- Nagyon sokat játszottunk.- nevetett rá a tanárnőre, majd leugrott az ölemből, és én döbbenten néztem utána. Átfutott a szobán és felugrott a tanárnő ölébe. Egyszerre hatalmas haragot éreztem, láttam Nikit amint megöleli a tanárnőt. A C betű egyre jobban izzott. Éreztem a dühöt és a hatalmas mágiát, mintha ez az anyajegy lepecsételte volna egy borítékba ami most akar kinyílni.

- Niki menj fel a szobádba légyszíves- higgadtságot erőltettem a a hangomra.- Maga pedig kérem jöjjön ki.- A szememmel undort, megvetést és haragot küldtem felé. Láttam az arcán, hogy megértette a néma üzenetet.

- De Stell, én nem szeretnék...

- Niki most!- vágtam közbe. Niki tudja, hogy vele sose vagyok ilyen. Bár kissé megsértődhetett, de megértette, hogy most nem vitatkozhat és hogy nekem nagyon fontos, hogy felmenjen. Felment, de a tanárnő nem mozdult.- Azt mondtam, hogy jöjjön velem.- néztem rá

- Stella kérlek...- kezdte de nem hagytam befejezni. Varázslattal kitaszítottam az ajtót.

- STELLA FEJEZD BE!- üvöltött rám Károly bá. Talán tényleg messzire mentem, de nem tudtam uralkodni az erőmön. A harag irányított.Úgy éreztem a harag és az a hatalmas erő mindjárt kitör. és annak nem lenne jó vége.- Ezt nem teheted meg.

- Hagyjon békén.- szóltam hozzá ridegen.- Maga távozzon- mutattam Károly bára.- Maga pedig jöjjön ki, van némi beszélni valóm magával.- mutatta a tanárnőre. Ránéztem az anyajegyre. Zölden izzott. A tanárnő is észre vette, láttam a félelmet az arcán, de Károly bá nem. Ő teljesen ledöbbent. 

- Nem viselkedhetsz így velünk! A szüleid vagyunk az isten szerelmére!- még mindig emelt hangon beszélt- TISZTELETET KELL TANULNOD!- üvöltött rám. És kész akkor és ott elvesztettem a fejem. Egy pillanat alatt elszabadult a pokol. Az anyajegy úgy fájt mintha most égetnék oda vassal. úgy éreztem, mintha a dühöm szivárgott volna ki belőle.

- Stella! Stella, hallasz engem?- kiabált a tanárnő.- Stella, nyugodj meg! Már megyünk! Már megyünk is.- elindultak az ajtó felé én becsaptam azt. Ijedten néztek rám, mindketten. Elborult az agyam. Éreztem ahogyan szép lassan elhagyja a lábam a földet. Már kész káosz volt. Körülöttem robbantak fel a tárgyak. És akkor éreztem, hogy valaki átöleli a derekamat. Lenéztem rá. Niki volt az. A szívem összeszorult. Nem láthat így! Nem hagyhatom. Ő és anyu nekem a legfontosabb nekem. Meg kell védenem Nikit mindentől és mindenkitől, még magamtól is. Szép lassan visszaereszkedtem a földre. Nehéz volt, de lenyugodtam. Niki miatt, a kishúgom miatt. Kitisztult a fejem.

- Stella- indult meg felém a tanárnő

- Hagyjon békén. Most felmegyek és lefektetem Nikit. Maguk addig kint az ajtó előtt megvárnak.- nem néztem a szemükbe, de a hangom rideg és tekintély parancsoló volt. - Gyere Niki.- azzal felkaptam az ölembe és elindultunk az emeletre. Lefektettem az ágyba.

- De hát ez nem az én szobám.- nézett rám furán

- Nem, ma aludhatsz velem, az én szobámba.- mosolyogtam rá- Most lemegyek és miután visszajöttem beszélgetünk, rendben?

- Anyáról?- kérdezte hirtelen

- Mit tudsz anyuról?- ha az a két ember teletömködte a fejét hülyeségekkel, én nem állok jót magamért.

- Hát az a néni, azt mondta, hogy megsebesült és, hogy vallásos a valamije.- nézett rám

- Valószínűleg arra célzott, hogy válságos az állapota.- mosolyogtam rá- Most lemegyek és utána mindent megbeszélünk.- azzal lementem.

Mikor leértem nem volt senki a nappaliban. Ettől egy kicsit lenyugodtam. Kimentem a kertbe és ott találtam őket. Háttal álltak.

- Csak egy valamit szeretnék tisztázni.- szóltam nekik ridegen. Ők hirtelen megfordultak.

15.rész

Ott állt előttem Károly bá.
- Ez most valami vicc akar lenni? Mert ha igen, akkor elég rossz.- néztem mindkettőjükre.
- Ez nem vicc.- nézett rám a tanárnő. Semmit sem értettem.
- Ez már kezd beteges lenni. Az összes tanár hidegen hagyott, nem éreztem semmit sem feléjük. Semlegesek voltak a számomra.-néztem rájuk. Ez a hír egy kicsit letaglózott.- Erre van 2 tanár, az egyik szimpatikus nekem, a másikat meg ki nem állhatom.Már bocsánat.- néztem Károly bára, aki csak legyintett egyet.- Erre ők lennének a szüleim?  Mint valami sorozat. Eléggé ironikus az élet, nem gondolják? Viszont tudják mi a különbség a sorozat és e között?- mindketten megrázták a fejüket.- Az, hogy ennek a történetnek nem Happy End a vége.- azzal kimentem és elindultam haza. Már május volt és meleg napsütésben indultam el. Egy valamiben igaza volt a tanárnőnek, elhagytam magamat. Annyira próbáltam kizárni a külvilágot, hogy bántottam azokat akiket szerettem. Ez nem történhet meg többet. Mostantól jobban odafigyelek a tesómra, a barátaimra és főként az édesanyámra. Hétvégén pedig tartok egy szülinapi bulit, hogy megint közelebb legyek a barátaimhoz. A buszt már nem értem volna el, ezért nem siettem. 18 km-re lakok a sulitól, ezért elég nehéz lenne gyalog hazamenni, farmerben és táskával pedig nem szeretek futni. Gondolatomba mélyedve lépkedtem, mikor megállt mellettem egy fekete autó. Kiszállt belőle Károly bá. Furán néztem rá, mert nem számítottam, hogy utánam jön. Ijedten benéztem az kocsiba.
- Nyugodj meg, nincs benne senki.- megnyugodtam
- Mért jött utánam?- néztem rá még mindig furán.
- Mert úgy gondolom, hogy beszélgetnünk kéne.- tárta szét a karját, mintha ez a legtermészetesebb dolog lenne. Egy halvány mosolyt is megeresztett, de látva az arcomat, gyorsan leolvadt róla.
- Mégis miről?- normális ez az ember?- gondoltam magamba. Láttam, hogy eléggé zavarban van.
- Hát erről az egészről. Mindkettőnknek fura ez a kialakult helyzet, de valahogy meg kell oldani.
- Igaza van. Itt a megoldás: Maga úgy tesz mintha nem tudna semmiről. Ott van magának a lánya és a felesége. Rám nincs szükség. Egyszerűen felejtse el amit ma megtudott és ígérem, hogy én is így teszek.- biccentettem, majd indultam tovább, de nem tágított. Jajj, a makacsság valami családi vonás?
- Nekem nem tetszik ez a megoldás. Kérlek szállj be a kocsiba, elviszlek- mutatott a kocsijára.
- Köszönöm inkább busszal megyek.
- Mikor megy a buszod?
- Egy óra múlva.- feleltem bosszúsan.
- Gyere hazaviszlek. Kérlek!- végül is legalább 10 perc múlva otthon leszek. Ha busszal megyek lehet, hogy a buszig traktálna engem minden félével.
- Oké.- sóhajtottam és beszálltam.- De semmi kerülő út! Egyenesen haza megyünk! Ugye? 10 perc és kész.
- Rendben van.- emelte fel a kezét boldogan. Azzal elindultunk.
- Mért viselkedik így velem?- kérdeztem hirtelen.
- Hogy viselkedem?- mosolygott.
- Hát így!- mutattam a mosolygós arcára.
- Hogy kéne viselkednem? Hiszen a lányom vagy.
- Mért örül ennek ennyire?- ezt nem igazán értettem.
- Nem tudom. Mert egy klassz lány vagy. Ráadásul az én lányom.- ez az ember biztos, hogy beverte a fejét.
- Ez most komoly? Eddig utált engem, én sem bírtam magát. Most meg már a lánya vagyok és mosolyog? Pfff. Gyorsan változik a véleménye.- lassított majd megállt a házunk előtt. Félre állt a kocsival, de az ajtót bezárta, hogy ne tudjak kimenni.
- Figyelj rám Stella. Nem utáltalak, de volt benned valami, ami mintha vonzott volna feléd. Megijedtem tőle, ezért minden erőmmel azon voltam, hogy ne kerüljek közel hozzád. Most már látom, hogy hiba volt. Elvégre azt hitted utállak és te is utáltál eng...
- Honnan veszi, hogy most már bírom?- vágtam közbe értetlenül, kissé beképzelt egy hapsi.
- Hát elvégre az apád vagyok. Csak nem utálod az apádat.- nézett rám reménykedve.
- Nincs szükségem apára.- vágtam rá
- Megértem, hogy min mentél keresztül az utóbbi hónapokban, de...
- Kérem ne tegyen úgy mintha ismerne!- utáltam mikor bárki is azt gondolta, hogy ismer engem.- Maga semmit sem tud rólam, ahogyan én se magáról.
- Nos ezen könnyen változtathatunk.
- Valóban- néztem a szemébe.- azonban én nem szeretnék.- megpróbáltam kiszállni, de nem ment.- Most viszont választhat. Vagy kinyitja az ajtót vagy kirobbantom.- mélyen a szemébe néztem. Nem bírta, felsóhajtott és kinyitotta nekem.
- Stell!- pont akkor jött meg anyu.
- Szia anyu.- mosolyogtam és erősen magamhoz szorítottam, mikor kiszállt a kocsiból. Már mentünk volna be, de akkor hirtelen egy ember ugrott elő a semmiből. Egy tűzgolyót dobott felém, de elvétette és anyut találta el. Hirtelen haragból egy tűzgolyót dobtam felé. Eltaláltam és az a valami felrobbant. Anyu fölé hajoltam. Hatalmas égett sem volt a hasán. Károly bá oda ugrott mellém.
- Segítsen! Könyörgöm segítsen.- rimánkodtam neki. Az arca nagyon komoly volt gondolkozott.
- A mentőket már hívtam. Figyelj rám Stella! Szedd össze minden erődet és gondolj anyukád gyógyulására! Világos?- bólogattam, nehéz volt, de nem sírtam.- A kezedet tedd a seb fölé.- Így tettem és a kezemből kékfény tört elő. Húú. Ámultam. A seb egyre csak gyógyult. Végül egy szúrt seb lett belőle,ez is nagyon komoly volt, de már nem ment jobban. Megjött a mentős. Odaléptem Károly bához.
- Köszönöm.- suttogtam és megöleltem. Jó erősen magamhoz szorítottam. Aztán észbe kaptam és elhúzódtam tőle.- Kérhetek egy szívességet?- néztem rá.
- Természetesen.
- Tudna vigyázni a húgomra, amíg bemegyek anyuval? Sietek vissza.- ígértem meg.
- Rendben van.- egy pillanatra eszembe jutott, hogy talán nem kéne rábíznom Nikit, de nem volt más választásom. Be mentem a mentővel a kórházba.

14.rész

Ne haragudjatok, hogy mostanában alig hoztam részeket, de nem volt időm, amiatt a hülye suli miatt. De itt van a 14.rész! Emellett szavazzatok, hogy kinek a szemszögéből írjak egy részt.

Már 1 hónapja volt, hogy Kevin meghalt. Azóta senki nem látott tőlem semmi érzelmet, és nem is fognak. A baleset utáni nap reggel úgy ébredtem, hogy a fejem a mellkasára döntöttem. Egy ideig csak néztem a halott testét. Úgy éreztem, hogy azzal, hogy ő elment, elvitte magával az érzelmeimet. Nem engedem, hogy még egyszer bárki sírni lásson. Nem fogja soha többet elhagyni egy könnycsepp sem az arcomat. Nem engedhetem, Kevin volt az egyetlen aki láthatta az igazi arcom, azt a lányt aki legbelül vagyok, mert ő elő tudta csalogatni azt a Stellát. Most viszont már senki nem fogja ezt látni. Senki. Letöröltem az arcomat és elteleportáltam Kevin testével együtt. Elmondta mindent az apjának és mindent az én anyámnak és Miának. A többieknek akik nem tudták az igazat, azt mondtuk, hogy egy autóbaleset történt. A temetésen sem ejtettem egy könnycseppet sem. Elhatároztam, hogy egy rideg géppé változok. A szünetekben csak ültem a a többiek közt és zenét hallgattam. Régen imádtam a zenét, mások azt mondták, hogy nagyon jó hangom van. Indulni akartam egy tehetség kutatón, de már nem érdekelt a zene. Tesi óra volt, a tanárnő behívott, hogy beszéljen velem egy versenyről, amin nem akartam indulni. Ezen túljutottunk, már mentem volna ki, de akkor utánam szólt:
- Nem kerülgetheted folyamatosan!
- Én nem kerülgetek semmit- válaszoltam ridegen.
- Tudom, hogy meg akarod kérdezni.
- Mégis miről beszél?- az arcom nem árult el semmi érzelmet, nem engedtem.
- Mért nem kérdezed meg?- nézett a szemembe- Mi az oka annak, hogy egy hete tudod és még csak fel sem tetted a kérdést? Mért nem kérdezted meg, hogy ki az apád?
- Mert nem érdekel.- válaszoltam, és nem hazudtam, már nem érdekelt.- Mert nem kell nekem ez az egész világ, nem kell maga, nem kell az apám, nem kell a trón, semmi.- ránéztem, majd kimentem, de utánam jött.
- Várj! Kérlek, szeretnék veled beszélgetni.- nézett rám könyörgően.
- Én viszont nem akarok.- a hangom nem árult el érzelmeket.
- Kérlek, beszélgessünk.
- Mért akarja ezt annyira?
- Mert szeretlek és szeretnék veled beszélgetni, szeretnélek jobban megismerni.- nézett rám.
- Én viszont nem szeretném ha jobban megismerne.
- Kérlek, csak 10 percet adj, utána nem zargatlak.-kérlelt.
- Rendben van.- bementünk és leültem abba a fotelbe, amiben fél éve még nagyon sokat ültem. Vártam és kérdőn néztem rá.
- Megváltoztál.- kezdett bele
- Valóban, már nem vagyok hiszékeny vagy gyenge.- vágtam rá hevesebben, mint szerettem volna
- Én nem így gondolom.- rázta meg a fejét- Te sose voltál se gyenge, se pedig hiszékeny. Most is úgy viselkedsz, mintha már túltetted volna magad Kevinen,- nézett a szemembe- de valójában belül ordítasz, mert hiányzik, mert elvették tőled, mert elment és mert úgy érzed, hogy egyedül maradtál.- igaza volt. Elkaptam a tekintetem, mert nem akartam a szemébe nézni, nem akartam megerősíteni.- De nem maradtál egyedül Stella!- határozott volt.- Még ha engem nem is fogadsz el, még ha el is taszítasz engem, én itt vagyok neked. Ott van neked a másik anyád, ott van a húgod és legfőképpen ott van neked Mia is.- itt csodálkozva kaptam fel a fejem.- Igen, tudom, hogy mindent elmondtál neki.- válaszolta meg a fel nem tett kérdésemet.- Mióta elmondtad neki, ő folyamatosan gyűlölködve néz rám, ha beszélek akkor meg grimaszokat vág. Régen nem csinálta ezt. És ott lesz neked még valaki, akiben megbízhatsz.
- Mégis kire gondol?- csodálkoztam el
- Az apádra.- mélyen a szemébe néztem és ő is így tett.- Ő nem tudta, hogy te létezel, egy éjszaka túl sokat ittunk és akkor csaltam meg Nicket. Bántam, de örültem, mikor megtudtam, hogy gyermekem fog születni, tudtam, hogy ő az apa.
- Szóval most hirtelen meg akarja mondani, hogy ki az apám?- néztem rá ridegen és gyűlölettel tele.
- Igen megszeretném. Hiba volt amikor hagytam, hogy azt hidd, hogy Nick az apád és, hogy nem árultam el az igazat, de az igazi apádnak felesége és gyereke van, nem tudtam, hogy, hogyan mondjam el neked és neki. Úgy gondoltam, hogy ketten is jól megleszünk.
- Ketten? Úgy gondolta, hogy ha elmondja, hogy maga az anyám, én majd sírva a nyakába borulok? Hogy mindent elfelejtek és boldogan élünk Crómmián? Maga teljesen megőrült.- a szavakat halkan szinte suttogva mondtam, nem volt benne semmi, semmi érzelem.
- Reménykedtem benne, és még mindig reménykedem, elvégre az anyád vagyok.
- Az anyám? Hogy nevezheti  magát egy nő anyának, mikor eldobta magától a gyermekét? Nem volt ott az eddigi életem fontos pillanatainál! Nem maga volt az a nő akire rábíztam a titkaim.- még mindig halk volt a hangom.- Maga számomra egy olyan mint egy idegen, aki találomra rám mutatott és közölte, hogy az anyám. Nem vagyok magára kíváncsi. És az apámra sem vagyok. Egyikükre sincs szükségem, és maguknak sincs rám. Elvégre 16 évig megvoltak nélkülem, ezután is meglesznek.
- Igazad van, nem voltam ott, de ezután ott szeretnék lenni életed minden fontos pillanatánál. És nem csak én. Elmondtam az apádnak mindent, bár neki nincs varázsereje, mégis tud mindenről. Tudott Crómmiáról és tudott arról amit tettem, csak azt nem tudta, hogy te az ő lánya vagy. Elítélt amikor megtudta, hogy mit tettem a gyermekemmel, aztán szép lassan megértett és nem ítélkezett. Most viszont tegnap este elmondtam neki, hogy ő az apád. Megdöbbent, majd nem akarta elhinni, aztán mikor felfogta, megkérdezte, hogy jól vagy-e, és azonnal látni akart. Azt nem tudja, hogy te vagy a lánya, csak azt, hogy van egy közös lányunk, viszont nem sokára ideér, mert szeretne megismerni.
- Én viszont nem szeretném megismerni.- azzal felálltam, de akkor kopogtak az ajtón.
- Szabad.- szólt ki a tanárnő. Kinyílt az ajtó és bejött a férfi.
- Maga mit keres itt?- néztem rá furán.
- Te lennél a lányom?- nézett rám.- Stella lenne a lányom?- ezúttal a tanárnőre nézett.
- Stella, ő itt az apád.- hogy mi? Nem az kizárt!

13.rész

- Kérlek menjünk!- szólt Kevin, nem akartam elindulni, de ő húzott magával, így engedtem az akaratának. Az utcán sétáltunk amikor erőt vettem magamon és megálltam.
- Hogy értetted azt, hogy majdnem mindenkit kiirtott?- torpantam meg.
- Emlékszel, ma azt meséltem neked, hogy mikor kísérletezett, fogtuk magunkat és átköltöztünk, mielőtt még elpusztult volna a bolygó.-bólintottam- Nos a teljes igazság az az, hogy miatta költöztünk el. Mikor rájött, hogy te vagy az lánya, mindent megtett, hogy visszaforgassa az időt.- hahh, nem, hogy megkeresett volna, hanem az időt forgatta volna vissza. Jellemző.- Tudod néhány akci képes visszaforgatni az időt, de csak a legkivételesebbek. Fel is kereste az egyik legöregebbet, a fajtánkból, de ő nem akart segíteni. Hisz ha visszaforgatja az időt, azzal valami mást is megváltoztatott volna és nem tudhatta előre, ezért nem segített. A hercegnő dühében elpusztította az egész fajt. Csak én meg az apám menekültünk meg, senki más.- elszomorodtam, és még jobban gyűlöltem azt a nőt. Sokat beszélgettünk aznap.

- Még mindig semmi- panaszkodtam Kevinnek
Már 4 hónap telt el. Kevinnel, azon dolgoztunk, hogy, hogyan tudnánk anélkül megállítani Nicket ( a tanárnő férje), anélkül, hogy megölnénk, elvégre mégis csak az apám volt. Már kétszer megtámadott minket, és mind a kétszer elmenekültünk. Persze a tanárnő szerint meg kell ölnünk őt, csak így tudjuk végleg megszabadítani a népet. Mire megkérdeztem tőle, hogy most épp a lánya, a hercegnő vagy egy hóhér vagyok. Majd faképnél hagytam. 2 hónapja beleegyeztem, hogy Crómmia könyvtárában keressük a választ és a tanárnő is ott lehet velünk, de nem hozhat fel semmit se, csak a céllal foglalkozhat, semmi mással, ami velem kapcsolatos. Kevint iszonyúan szerettem. Úgy éreztem, hogy ő a másik felem. Vele úgy éreztem, hogy kiegészítjük egymást. Teljes volt az összhang és nagyon ragaszkodtunk egymáshoz. Úgy éreztem, hogy soha senki nem választhat el minket. Ő volt az egyetlen biztos pont az életemben, hozzá kötődtem a legjobban, még jobban, mint az édesanyámhoz vagy a húgomhoz. Voltam két angol versenyen amit az angol tanárom akart annyira. Nem nagyon bírtam a pasast. Pedig sokat viccelődött és nagyon sok mindenki a kedvenc tanárának tartotta, nekem mégis ellenséges volt. Nem tudom, hogy mért. Viszont emiatt a hülye versenyek miatt, rengeteg időt töltöttünk együtt, aminek nagyon sok percét utáltam, viszont néhányszor élveztem is, amin én is nagyon megdöbbentem.
- Majd csak rá jövünk.- éppen Crómmia könyvtárában ültünk- Sose jövünk rá.
- Nyugodj meg, majd megtaláljuk.- ölelt át Kevin és megnyugodtam, sose zavartattuk magunkat, amiatt, hogy az állítólagos "anyám" is jelen van, gyakran tettünk úgy, mint ha ott se lenne.
Még további egy órán át keresgéltünk a könyvekben, de semmi. Már indultunk volna, mire a villany eloltódott és az ajtó becsapódott. Tudtam, hogy mit jelent. Megint jön. Jön, hogy elpusztítson minket, már akartunk volna teleportálni, de éreztem, hogy nem megy. Lassan kezdtem félni. Megjelent, még sose történt meg, hogy ne tudtam volna teleportálni.
- Na mi lesz már! Teleportálj- utasított a tanárnő.
- Nem megy!- kiáltottam vissza kétségbe esetten.
- Nem tudtok elmenni!- nevetett, kirázott a hideg tőle. Hirtelen elkezdte az átkokat. Védekeztem, futottunk a sorok közt. Hallottam ahogyan, dőlnek a sorok, de nem tudtunk mit tenni. Végül én is elkezdtem átkokkal dobálózni. Már az összes sor ledőlt, a terep, szinte teljesen sima volt. Nem volt hova bújni. Egy pillanatra lankadt a figyelmem és hallottam, ahogyan Kevin felüvölt, hogy vigyázzak, de nem voltam elég gyors. Láttam, ahogy az energia gömb repül felém, de leblokkoltam, nem bírtam védekezni. Abban a pillanatban Kevin beugrott közém és a gömb közé. Az egész egy pillanat alatt történt. Láttam ahogyan a gömb a szíven találja Kevint és a földre zuhan. Ebben a pillanatban, a tanárnő vette fel a harcot. Lerogytam Kevin mellé. Ő rám nézett, de láttam, hogy nehéz volt neki.
- Mért tetted ezt? Hogy tehetted? Nem hagyhatsz itt!! Nem birok nélküled élni!- néztem rá, és könnyek potyogtam a szememből, hallottam, hogy a tanárnő már nem sokáig bírja, de nem érdekel más csak Kevin.
- Mert szeretlek, és nem hagyhattam, hogy meghalj.- éreztem, ahogyan a keze elenged és a földre hull.- Szeretlek, mindennél jobban.- lehelte útólsó leheletével.
- Neee!-kiabáltam- Nem hagyhatsz itt! Ne tedd ezt, nem akarom.- ekkor, mérhetetlen düh és bosszú vágy gyulladt bennem. Megindultam a szörnyeteg felé, aki elvette tőlem a szerelmemet. Nem érdekelt többet, hogy az apám-e vagy sem. Azt akartam, hogy megfizessen azért amit tett. Dobáltam a különböző átkokat, nem érdekelt mit teszek. Az egyik széllökés nagyon erős lett és Nicket telibe találta, neki esett a falnak amiből egy hatalmas fakaró állt ki. Átszúrta a testét. Vége volt.
- Nem én vagyok az apád.- jelentette ki, útólsó erejével, ekkor úgy nézett ki, hogy már megszűnt az átok, de az emberen nem segíthettünk. Nem érdekelt az amit mondott, szinte fel se fogtam. Csak egy dolog érdekelt, oda futottam Kevinhez. Nem mozdult, ernyedten feküd, ugyan úgy ahogy hagytam. A testére borultam és zokogtam. Nem bírtam elengedni. Nem akartam, hogy elmenjen, nem akartam, hogy itt hagyjon. Nem tudtam nélküle élni. Ő volt a másik felem, ő volt az akiért az életem adtam volt. Elvitte magával a szívemet. Elvitte és többé nem adja vissza. Elment itt hagyott. Az én hibám volt, én kevertem bele, miattam volt itt. Ha hamarabb megöltem volna azt a szörnyeteget, még most is élne, de én nem bírtam, mert az apám. Mit is hittem, hogy kapok egy apát? Ugyan már. Csak zokogtam, miközben halott testét magamhoz szorítottam és nem engedtem. Ő hozzám tartozott, senki nem veheti el. Belül hatalmas fájdalmat éreztem, ami belülről pusztított el, szép lassan.
- Gyere, menjünk innen!- próbált meg felhúzni a tanárnő, de én nem engedtem el.
- Hagyjon békén.- kiabáltam- Takarodjon innen!- úgy éreztem, hogy nem volt joga itt lenni, mert ő tehetett róla, hogy meghalt majdnem az egész családja. Nincs joga itt lenni.- Mondom takarodjon innen!- kiabáltam egyre hangosabban, ő elteleportált. Én vissza hajtottam a fejem a mellkasára és zokogtam. Azért fohászkodtam, hogy ez csak egy álom legyen, egy rémálom.

12.rész

Eltátottam a számat. Irányította mind a 4 elemet. Ez, hogy lehet? Talán ő is varázsló? Na ne már.
- Hűű.- néztem rá, csak ennyit tudtam kinyögni.- Pontosan mi vagy te? Varázsló?
- Nem. Én egy Akci vagyok. Az akcik képesek irányítani mind a 4 elemet. A földet, a tüzet, a levegőt és a vizet.- mosolygott rám.- Na a te titkod van ekkora?
- Pontosan honnan származol?- kérdeztem figyelmen kívül hagyva a kérdését.
- Egy másik bolygóról, úgy nevezik Crómmia.- fürkészett. Közben hazaérkeztünk, de mivel senki nem volt otthon folytattuk a beszélgetést a szobámba.
- De akkor, hogy-hogy itt élsz?
- Tudod, a király testvére, miután elküldte a gyermekét erre a bolygóra, és rájött, hogy valóban ő a lánya, az akit elküldött, elkezdett kísérletezni. Meg akarta találni a módját, hogy visszaforgathassa az időt, de ez lehetetlen volt. Az egyik ilyen kísérlete rosszul sikerült és a férjét elátkozta. A férje gonosz lett és el akarja pusztítani az egész bolygót. Mi meg fogtuk magunkat és átköltöztünk erre a bolygóra, de ahogy láttam a király húga is.- gondolkozott el.- Ő szerencsére nem ismert fel engem.
- Értem- szóval ő lenne az apám. Ráadásul őt kéne megölnöm? Megölni az apám? Ez a nő nagyon kegyetlen. Alig bírtam levegőt venni. Én nem leszek gyilkos. Nem fogok senkit se megölni.- Hogy bírtad ezt elmondani nekem? Ennyire megbízol bennem? Ezt nem gondoltam volna.
- Megbízom benned és ha elmondanád valakinek, az nem hinné el neked.- nevetett fel. Láttam rajta, hogy fél a reakciómtól. El kellet nekem is mondanom neki.
- Na van ekkora a te titkod?- nézett rám amolyan győztes vigyorral.
- Van- néztem a szemébe, de nem mosolyogtam. Az ő mosolya is lehervadt.
- Mi történt?- nem válaszoltam, csak elhúztam a bal vállamról a felsőmet. Így látni lehetett az anyajegyet. Elkerekedett a szeme. Természetesen felismerte. Erre ő se gondolt volna.- Te vagy az? Te vagy a hercegnő? A trónörökös? De hát mióta tudod? Vagy...
- Nyugi- szakítottam félbe.- Én vagyok az, sajnos. És az erőmről már több, mint 3 hónapja, a többiről pedig 1 hete. Vagyis arról fogalmam sem volt, h ki az apám, mostanáig.- néztem rá.
- Bocsi, és mi a helyzet az anyáddal?- nézett rám, biztos azt gondolta, hogy vidáman elkezdem neki mesélni, h az anyámmal kibékültünk és minden rendben, szent a béke stb. Na persze.
- Ő nem az anyám!- jelentettem ki dühösen. Majd elmeséltem neki mindent!
- Értem. Csodálkozom, hogy csak annyira voltál kibukva.- nézett valóban elismerően rám. Felálltam, odamentem mellé és szorosan megöleltem.
- Van kedved elkísérni valahová? Szükségem lenne rád!- néztem rá esdeklően.
- Rendben van, de hova megyünk?
- Öhm.. Számon kérek valakit.
- Az anyádat?- nézett rám komoran.
- Nem! A tesitanárt!- jelentettem ki, ellentmondást nem tűrő hangon.
- Rendben van.- elindultunk, mikor odaértünk, kopogás nélkül berontottam a tanárnő házába. Bár Kevin kint akart maradni, határozottan húztam magammal.
- Lányom, hát te?- nézett rám őszinte csodálkozással a tanárnő.
- Ne hívjon a lányának!- vágtam rá hűvösen.- És elfelejtett pár dolgot elmesélni, nem gondolja? Például, hogy a saját apámat akarja, hogy elpusztítsam, hogy a bolygó maga miatt van veszélyben. Vagy,- tettem úgy, mintha gondolkoznék.- hogy nem miattam jött ide, hanem, hogy magát mentse! Szánalmas.- néztem rá lesajnálóan.
- Én miattad jöttem ide, azért, hogy megtaláljalak és bocsánatot kérjek. Én vagyok az anyád és te a lányom. Ezt el kell fogadnod.- nézett mélyen a szemembe.
- Nem!- kiabáltam rá- Tudja egyáltalán, hogy mit jelent az anyának lenni? Attól, hogy megszüli a gyereket, még nem válik az anyjává! Egy anya védelmez és biztonságot nyújt. Egy anya és lánya közt rendkívül mély és szoros kapcsolat van.- ezeket már szinte suttogva mondtam.
- Igenis az anyád vagyok!- jelentette ki.- Szeretlek. Amint megláttalak, amint a karjaimba vettelek, rögtön megszerettelek.- emelte feljebb a hangját. Könyörgő volt, de én csak dühösebb lettem.
- Szeretett? Most szórakozik? Akkor mégis mért dobott ki? Mért? Ha valakit szeretünk, akkor nem számít a vér, nem számít semmi. Ugyan úgy felnevelhetett volna, szerethetett volna, de nem! Amint azt hitte, hogy nincs közünk egymáshoz, hogy nem fűzi hozzám rokoni kapcsolat, kidobott, mint egy veszett kutyát. Ezt egy gyerekkel se lehet megcsinálni!- még mindig kiabáltam, bár Kevin erősen fogta a kezem, most még sem tudott lenyugtatni.
- Már megmondtam, hogy nem gondolkoztam. Sajnálom, de szeretném ha elfogadnád, hogy én az anyád vagyok és szeretlek! Stella, szeretlek téged, és szeretném, ha továbbra is járnál hozzám edzésekre.
- Felejtse el, mostantól a lehető legkevesebbszer akarok magával találkozni. Nem akarok beszélni magával, nem akarom látni magát, nem akarom ismerni magát!- jelentettem ki.
- Jó, még ha velem nem is akarsz találkozni, megértem, de mi lesz a népeddel? A hercegnőjük vagy, felelősséggel tartozol értük, te vagy a vezetőjük, a bátyám már nem bírja sokáig.
- Akkor húzzon bele, van még ideje, gyorsan szüljön egy másik gyereket, és lehetőleg őt ne dobja ki!- feleltem gúnyosan- én nem vagyok a hercegnőjük, pláne nem a vezetőjük. A hercegnő az volt akit maga kidobott, én pedig Vass Stella vagyok, egy átlagos lány, akinek a legnagyobb gondja a szerelem- néztem Kevinre, ahogy ránéztem, a tanárnő is odapillantott, akkor tűnt fel neki, hogy ő is ott van.
- Ő mit keres itt?- nézett rám kérdőn
- Mindenről tud, mi..
- Te elárultad neki?- ijedt meg
- Nem kellett, ő már mindent tudott.- teljesen ledöbbent.
- És ti most jártok?
- Nem mintha sok köze lenne hozzá, de igen.
- Ha meg mered bántani, akkor én...- kezdte Kevinnek mondani.
- Na most fejezze be! Hogy jön maga ahhoz, hogy fenyegesse Kevint? Hogy mer egyáltalán a szemembe nézni azok után amit tett?
- És te hogy merted elmondani neki? Máshonnan nem tudhatta, hogy mi történt.- kiabált rám
- Nem mondtam el, ő egy akci, ezért már mindent tudott!- förmedtem rá
- Egy akci? Élnek még akcik?- döbbent le.
- Élnek, de nem sokan, hála magának!- kiabált rá Kevin, a szemében tömény gyűlölet volt. Mi? Mi van? Nem értem.- Mert maga, majdnem mindenkit kiirtott!- kiirtott? Ezt nem értem. Már semmit sem értek.

11.rész

Légyszi komizzatok!! Jah és szavazzatok!!!

Ez egy barátom blogja! Olvassátok és komizzátok légyszi neki! Vámpíros történet: http://daveharrisonn.blogspot.hu/




Csak egy kérdést tettem fel, köszönés nélkül:
 - Ki az apám?- vártam, hallottam, hogy vannak a vonal végén. Csak várakoztam. Örömöt éreztem és félelmet, talán most megtudom, hogy ki az apám, de vajon tudni akarom? Már 10 perce vártam amikor is végre beleszóltak.
- Nem mondhatom el.- válaszolta alig hallhatóan, én mégis úgy hallottam, mintha csak beleüvöltötte volna a fülembe. Nem mondhatom el. Ez visszhangzott a fejemben. Teljesen lebénultam, nem erre számítottam.
- Szóval ezt is elveszi tőlem?- kérdeztem higgadtan, tőlem ez mégis olyan volt, mintha üvöltöttem volna, sőt rosszabb.
- Én nem..-kezdte, de kinyomtam. Ezt nem hiszem el, elvette tőlem, elvette az apámat vagy esetleg az apám nem akar engem? Ilyen gondolatokkal aludtam el.
Reggel korán keltem. Futás után letusoltam, felkaptam egy farmert, egy deszkás cipőt és egy halálfejes pólót, rá egy cipzáros felsőt. Megreggeliztem és indultam. A hátunk előtt ott állt Kevin.
- Jó reggelt- ölelt meg.
- Szia, hát te? Ideig lejöttél elém?- csodálkoztam el. Azért elég messze lakok a sulitól.
- Jah, gondoltam beszélgethetnénk. Egy csomó mindent nem tudok rólad.- tetszett az ötlet, ezért úgy döntöttem, hogy gyalog megyünk. Így ugyan késünk, de csak angol lesz. Szerintem a tanár észre se vett még eddig. Még egyszer se szólaltam meg az óráján. A dolgozataimra mindig 5-öst kapok, de untam az angol órákat. Nem tudtak újat tanítani, 15 éves koromig Amerikában éltem, ezért anyanyelvi szinten beszéltem az angolt. Az órákon pedig fülhallgatóval a fülembe ültem és nem figyeltem. Szóval szerintem Károly bá nem igazán bírt.
- Oké, akkor játszunk olyat, hogy felváltva kérdezünk.
- Rendben, én kezdem.- bólintott, láthatóan őt se érdekelte, hogy késünk.- Mi a kedvenc virágod?
- A vörös rózsa. Most én jövök. Mi volt az első benyomásod rólam?
- Hát először mikor megláttalak azt hittem, hogy egy beképzelt pláza cica vagy- döbbenten néztem rá- Aztán, miután átöltöztél deszkás cuccba és lekaratéztad Dév-et, akkor felfigyeltem rád.- hűű, már akkor? De boldog vagyok.- Én jövök. Kivel volt az első csókod?- áhhá, szóval erre volt a leginkább kíváncsi.
- Veled- feleltem büszkén.
- Velem? Komolyan?- döbbent le.
- Igen, mért döbbensz le úgy? Nem vagyok az a lány aki akárkivel csókolózik. Ha ezen így ledöbbentél, akkor most még jobban le fogsz döbbenni: Te vagy az első fiúm.- és kész teljesen ledöbbent.
- Na ne szórakozz! Komolyan, pedig olyan szép vagy és menő. Kizárt, hogy ne akartak volna járni veled.
- Akartak, de én nem akartam. Nem járok csak azért valakivel, mert menő vagy ilyesmi. Én jövök- és aztán a suliig beszélgettünk. Az óráról 20 percet késtünk. Mikor bementünk a terembe, mintha mi sem történt volna, indultunk meg a helyünk felé.
- Khm.- állított meg Károly bá.- Nem akartok magyarázatot adni, hogy mért késtetek?
- Nem- vontam meg a vállam és már keresgéltem is a zenéim közt.
- Én viszont szeretnék magyarázatot.- lett idegesebb a tanár.
- Ha nagyon akarja.- néztem rá unottan.- Messze lakom és nem volt kedvem buszozni, szívesebben beszélgettem inkább Kevinnel.
- Rendben, akkor most beszélj velem is egy kicsit.- vicsorgott rám.
- Maga tudja.- majd kimentem a tanárhoz. Pff, nem tudja még, hogy mi vár rá. Elkezdett tőlem angolul kérdezni, én meg erre egy monológot elmondtam angolul, gyönyörű kiejtéssel és semmi hiba nem volt benne, hogy is lett volna? A tanár csak hihetetlenül bámult rám, ahogyan az osztály is.
- Elégedett?- kérdeztem gúnyos vigyorral.
- Ezt hogyan?- kérdezte még mindig elképedve.
- Ugye nem nézte meg, hogy eddig hol jártam suliba? Hát akkor elárulom, hogy New York-ba jártam. Ott nőttem fel, nekem már nem tud újat tanítani.- nevettem el magam.
- Értem, ez akkor sem ok, hogy késs az órámról!- jelentette ki, de láttam rajta, hogy annyira nem érdekli már, hogy késem-e vagy sem.- Ülj le a helyedre és figyelj...  vagy csinálj amit akarsz, de csendben!
- Eddig is ezt csináltam.- majd bevágtam magam Mia mellé, aki szintén csodálkozott.
Az órák hamar elteltek, bár a tesi lassabban telt. Minden egyes feladatot nekem kellett bemutatnom és a Tanárnő pedig 2-szer próbált meg félre hívni és beszélni, de nem, én úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom vele. Nem érdekelt. Utána Kevinnel mentem haza.
- Elmondod mi volt a bajod a múltkor? És, hogy mért kerülöd a tanárnőt? Pedig eleinte úgy láttam, hogy nagyon jól kijöttök.- kérdezte, de nem akartam elmondani.
- Sajnálom, de ezt nem szeretném elmondani. Bízok benne, de ez olyan hatalmas titok, amit nem szívesen osztanék meg veled, és nem csak veled, hanem senkivel se.
- Értem, és ha elmondok neked én is egy titkot?- nézett rám, komoly volt.
- Nem, ilyen hatalmasat te se tudsz.
- Próbáljuk ki.- nézett rám, olyan komoly volt, hogy még én is megijedtem tőle. Arrébb állt, és amit akkor láttam... Eltátottam a számat. Ezt sose képzeltem volna.

10.rész

Álomba zokogtam magam. Megint azt az álmot láttam. Odaad, az arc, a mondat. Felriadtam. Nem bírtam már visszaaludni. Haragudtam magamra, amiért gyenge voltam, amiért sírtam. Ez soha többé nem fordulhat elő. Mert a sírás egy gyengeség és le kell győznöm. Én erős vagyok. Vas Stella egy erős lány, aki sosem mutatja meg a gyenge pontját. Aki magába folytja a bánatát. Vas Stella én vagyok! Holnaptól senki nem fogja látni rajtam a bánatom, vidám leszek és energikus. A tanárnő pedig az én szememben meghalt. Az osztálytársaimmal fogok foglalkozni, őket eléggé elhanyagoltam mostanában.

Egész éjszaka gondolkodtam. Szombat volt. Anyu mindjárt elmegy Nikivel vásárolni. Egész nap nem lesz itthon. Nagy házban élünk és hátul a ház mellék épületében van medence. Áthívom az osztálytársakat, bulizunk egy jó. És valóban virultam. 

- Jó reggelt anya.- öleltem magamhoz jó szorosan. Igen ő az anyám.

- Szia kicsim, minden rendben?- mosolygott

- Igen, csak nagyon szeretlek.

- Én is kicsim.

- Anyu nem baj ha áthívom az osztálytársaim? Mostanában elhanyagoltam őket.

- Persze, csak nyugodtan. Mit fogtok csinálni?

- Még nem tudom. Szerintem medencézünk.

- Jó mulatást. 

- Meg lesz!- mosolyogtam. Felrohantam a szobába és írtam mindenkinek chat-en egy címet és írtam, hogy találkozzunk ott és bulizzunk nálam egy jót! Hozzatok fürdőruhát!! Összesen 20 vagyunk az osztályban. 9 lány és 11 fiú. Liza és két csatlósa Bea és Dzseni. Utáltam őket, beképzelt pláza cicák. A maradék 4 lánnyal nem volt semmi bajom, nem voltunk a legjobb barátok, de el lehetett velük hülyülni. Ők voltak: Léna, Lexi, Dána és Barbi. A fiúkból 3-al imádtunk lógni Miával, ők természetesen Kevin, Dév és Ati volt. A maradék 8 fiú meg imádott hülyülni, Dani, Krisz, Pisti, Tomi, Laci, Zsolti, Beni, és Andris volt. Nekik küldtem az üzenetet. Bár reménykedtem benne, hogy a 3 barbi baba nem jön. Előkészítettem chipset és üdítőket a medencéhez. Csöngettek úgy, hogy rohantam ajtót nyitni.

- Sziasztok!- köszöntem mosolyogva. Az ajtóban a 3 fiú állt, Ati, Dév és.. és Kevin.

- Szia elveszett lány!- köszöntött Dév.- Hűű, te itt laksz?- csodálkozott nagyokat.

- Aha, tetszik?

- Naná- lépett beljebb Ati is.- Ez nagyon király hely.

- Gyere be te is.- szóltam Kevinnek is, aki mosolyogva belépett.

- Szia, mért kellett fürdőruhát hozni?

- Szerinted? Hát medencézni!- nevettem fel.

- Na ne mond hogy- kezdte elképedve Dév.

- De bizony, menj egyenesen és a folyosó végén balra, ott lesz két fele fürdő szoba féleség van, de ha egyenesen mész akkor ott az ajtón túl a medence mire végig mondtam, már itt se voltak. Csak Kevin maradt ott velem.

- Szép a házatok.- törte meg a csendet.

- Köszi. Figyelj- fordultam felé.- Ne haragudj a múltkoriért. Nem akartalak bántani. Tudom, hogy csak segíteni akar...- nem tudtam befejezni, mert akkor hirtelen magához húzott és megölelt. Csodás érzés volt. 

- Nem haragszom.- suttogta a fülembe.- Örülök, hogy már minden rendben.- és tovább öleltük egymást. Nem tudom meddig álltunk ott az ajtó előtt. Csak jó erősen magamhoz szorítottam.

- Köszönöm- suttogtam. Az ölelésünknek az vetett véget, hogy csöngettek. Ugyan olyan hirtelen rebbentünk szét, mint ahogy megölelt. Ajtót nyitottam és szép sorjába jöttek az osztálytársak, sajnos a 3 idegesítőcsaj is jött. Már mindannyian megjöttünk, úgy, hogy én is átöltöztem bikinibe. Lementem a medencéhez. Ott már folytak az események. Ugráltunk a medencébe. Verekedtünk és hülyültünk. Egyszer csak kaptam egy sms-t valami Jack-től. Ismerős volt a név, szünetben mindig ott lógnak körülöttünk a felsőbb évesek, biztos közülük volt.

- Héé emberek!- kiáltottam fel, mire mindenki elcsendesedett.- A felsőbb évesek közül, melyik az a Jack?

- Az a barna hajú szépfiú, mért?- röhögött Dév.

- Most írt egy sms-t, hogy járok-e vele.- néztem rájuk furcsán.- Egyáltalán honnan van meg a számom neki?

- Passz. És mit válaszolsz neki?- kérdezte Kevin.

- Természetesen azt, hogy nem.- adtam meg a logikus választ.- Szinte nem is ismerem. Várjunk csak? Nem ő az aki mindig csokikkal meg levelekkel zaklat?- kaptam észbe. Eléggé idegesített már az a srác

- De igen, ő az- bólintott Dév.

- Idegesít az a gyerek. Már vagy 100-szor mondtam neki nemet. Erre most már sms-ekkel is bombáz. Folyamatosan azzal nyaggat, hogy mért érné meg nekem, ha vele járnék. Elegem van belőle, még egy hasonló és leverem.- ezt a kijelentést hangos röhögéssel díjazták. A 3 csinibaba persze az egyik széken ült, bikiniben és a fiúkat. Láttam Lizán, hogy Kevin érdekli. Leraktam a telefonomat és indultam a medence felé. Ekkor Kevin felkapott.

- Itt jövünk!- kiáltott fel és már ugrott is velem együtt a medencébe. Éreztem ahogy ugrás közben leérünk a medence aljába és egy puszit(!!!) nyom az arcomra. Hűű. 

- Nem engedlek, a foglyom vagy- vigyorgott, mikor felértünk és ki akartam szállni az öléből.- Nézzétek! Stella a foglyom!- kiabált fel.

- Éljen! Éljen!- kiabáltak nevetve többen is.

- És meddig leszek a foglyod?- néztem a szemébe.

- Sajnálom, de életfogytiglant kaptál.- vigyorgott rám.

- Azt hiszem, azt el tudom viselni.- vigyorogtam rá.- Viszont ki kéne mennem a konyhába.- nevettem fel.

- Már megyünk is.

- Te most komolyan a kezedben viszel ki a konyhába?- nevettem el magam hitetlenül.

- Hát persze, hisz a foglyom vagy!- és valóban, egészen a konyháig a kezében vitt ki.- Melyik szekrényben van a chips? 

- Abba- mutattam egy felső polcra. Odavitt én kivettem egy csomó chipset és már mentünk volna vissza amikor gondoltam egyet és megpusziltam.- Kvittek vagyunk- suttogtam. Rám nézett, mélyen a szemembe.

- Te megpusziltál?- csodálkozott.

- Igen- néztem a szemébe. Majd mindegy minden alapon a átkaroltam a nyakát- El ne ejts.- suttogtam, majd megcsókoltam és ő viszonozta. Éreztem, hogy erősebben fog. Majd kibontakozva mélyen a szemébe néztem.

- Szeretlek.- mondtuk teljesen egyszerre. Örömömben átöleltem és majdnem elejtett. A hasamon egyensúlyoztam a chipset, nehogy elejtsem. 

- Leszel a barátnőm?- kérdezte meg tőlem.

- Azt hittem, már sose kérdezed meg.- néztem rá- Igen.- majd benyitott Dév.

- Emberek, hozzátok már a chipset.

- Visszük- válaszoltam gyorsan.- Itt van nálam pár, de légyszi az alsó fiókból is szedd ki az összeset.- mutattam az egyik szekrényre. Visszamentünk, majd miután letette Dév a chipseket az ölemből, Kevin elkiabálta magát.

- Emberek! Bemutatom a foglyomat,- emelt feljebb- és a barátnőmet- emelt még feljebb. 

- Húúú- kezdték azonnal.- Grat- kiabálták.

- Várjunk csak! Akkor Stellnél már nem szabad a pálya?- kérdezte csalódottan Andris

- Bocsesz.- néztem rá. Boldog voltam. A buli után Kevin még maradt. Beszélgettünk, majd utána ő is elment. És akkor hirtelen eszembe jutott valami, amire eddig nem gondoltam. Felkaptam a telefont és tárcsáztam. 4. csörgésre felvették. Csak egy kérdést tettem fel, köszönés nélkül:

- Ki az apám?

9.rész

Tisztán hallottam a mondatot amit, nekem mondott mielőtt másnak adott. Az anyám. Nem! Ő nem az anyám. Nem érdemli meg, hogy az anyámnak hívjam. Egész éjszaka gondolkodtam. Elárulva éreztem magam. Tudom, hogy ki az anyám, tudom kit kell gyűlölnöm, tudom, végre tudom és mégis bár csak ne tudnám. A szívem meg telt haraggal és gyűlölettel. Mért? Csak ezt kérdezgetem magamtól. Másnap bementem a suliba az első dolgom volt a testnevelőibe menni, de az üres volt. Nem jött ma suliba. Az agyam csak kattogott. még mindig nem értettem semmit. Aztán utolsó óra után mikor hazaértem, ott találtam a tanárnőt. Ahogy megláttam hatalmas gyűlölet töltött el. Ő volt az, az a nő. Az aki odaadta másnak a gyerekét, aki nem foglalkozott vele.
- Maga mit keres itt?- kérdeztem halk, szinte suttogó hangod.
- Téged, gondoltam megnézem, hogy, hogy vagy.- válaszolta mosolyogva, hogy lehet valaki ennyire kétszínű? Mért nem veszi észre magát.
- Jól vagyok, köszönöm. És igaza van beszélgessünk egy kicsit.- vigyorogtam el. Fogalma sem volt, hogy mi vár rá.
- Rendben. Megbeszélted anyukáddal?
-Ó, igen. Hát persze. Mindent megbeszéltem vele. Tegnap elgondolkodtam, maga annyi mindent tud az én életemről. Én még se tudok semmit az önéről. Meséljen nekem kicsit.- kértem meg és pont ahogy vártam. Lesápadt. Meg se tudott hirtelen szólalni. Úgy látszik a színészet nem családi vonás. Pff.
- Rendben van. Biztos, hogy érdekel?-  kérdezte reménykedve, én csak bólintottam- Nos rendben. Tudod meséltem neked arról, hogy egy másik bolygóról származom. Crómmia (Krómia) a neve. Nos a bátyám az uralkodó. Neki sajnos nem lehet gyermeke, így én örököltem volna a trónt, de én nem vállalom. Ezért az én gyermekem lenne az uralkodó.
- Magának van gyereke?- tetettem elképedést.
- Volt egy lányom, de a születése után 3 héttel elkövettem egy súlyos hibát.- Látszott rajta, hogy nem akarja folytatni.
- Mit tett?- kérdeztem, már egy picit ingerülten.
- Azt hittem kicserélték és hiába szerettem annyira az alatt a 3 hét alatt. Csalódottságot éreztem és - itt felálltam és hátat fordítottam neki. Sétáltam a szobában.- megparancsoltam egy szolgálónak, hogy küldje el, ide erre a bolygóra és adja be a nevelő otthonba.- Halottam ahogyan zokog, de nem hatott meg. Mást meghatott volna, de engem nem.-Hát ennyi volt a történet. Most már tudod.
NEM! HAZUDIK!- kiabáltam rá, miközben felé fordultam. A szemébe akartam nézni. Már nekem is tiszta könny volt a szemem
- Tessék?
- Ne akarjon át verni. Azt hiszi én olyan buta vagyok? Mit gondol, hogy sose jövök rá?- kiabáltam vele.- Hát tévedett! Én voltam az a kislány akit oda adott, én voltam az akit ellökött magától! És maga tudta! Tudta, hogy én vagyok az, tudta, hogy engem dobott el. Hogy tehette? Hogy hagyhatta, hogy megszeressem, megbízzak magában? Aztán így hátba szúrt! Mert maga az első naptól kezdve tudta!- kiabáltam, kiakartam engedni a dühöm legalább egy kis részét.
- Honnan tudtad?- kérdezte. Csak ennyit kérdezett, semmi többet.
- Megláttam álmomban az arcát. Én hülye meg magának sírtam el a bánatom. Hagytam, hogy maga békítsen ki az anyámmal.
- Bocsáss meg!- kérlelt, miközben zokogott.- Ne haragudj, én nem,  nem gondolkodtam. Dühös voltam és zavarodott.
- Nem, tisztán a fülembe csengett az útólsó mondata: Te egy senki vagy, a lányom helyét bitorlod. Nem érdemled meg, hogy megkapd azt, ami őt illeti.- mondtam lenyugodva dühösen, miközben csak úgy potyogtak a könnyeim.
- Bocsásd meg nekem, én nem akartam. Tévedés volt. Azt hittem kicseréltek té..
- És akkor lehet ilyet tenni? Mégis, hogy gondolta? 3 hétig szeretget aztán meg kidob? És most mit akar tőlem? Mit gondolt? eltelik 16 év és vissza kapja a lányát? Bocsánatot kér és minden el van intézve?
- Bocsáss meg, kérlek bocsáss meg kislányom.- könyörgött nekem.
- Kislányom? Mért nevez engem a lányának? Nem vagyok a lánya! Elvesztette a lányát akkor amikor kidobta, mint egy veszett kutyát.- Normális, mégis tekintély parancsoló hangon.
- Nem, te a lányom vagy. Az én kislányom. 16 éve dolgozom abba a suliba. Ugyanis megjósolták: Az igazi trónörökös ide fog járni, a vállán egy C betűt formázó anyajegy. C mint Crómmia, a hazája. Ő a mi vezetőnk, ő az aki megment minket, ő a hercegnőnk.- Idézte, én pedig ledöbbentem- Te vagy az, én azóta itt dolgozom.
- Rendben, eleget hallgattam és többet nem akarok. Maga most tűnjön el a házamból, én nem vagyok hercegnő és pláne nem a maga lánya. Az én anyámat Vas Andreának hívják. Mert magával ellentétben, nekem nem a vér a fontos.- jelentettem ki ellentmondást nem tűrő hangod.
- De, kislányom..- kezdte újra.
- Nem voltam elég világos? Vagy azt akarja, hogy én dobjam ki? Esküszöm, hogy megteszem.- Mutattam az ajtó felé.- És még valami. Köztünk mostantól kizárólag tanár-diák kapcsolat van.- azzal hátat fordítottam és megvártam míg elment. Utána fölmentem a szobámba és zokogtam, mint még soha.

8.rész

Lassan kibontottam a borítékot és kivettem az eredményt. Elolvastam és az ájulás kerülgetett. A teszt negatív volt. Nem bírtam felfogni. Ez, hogy lehet? Muszáj valakivel megbeszélnem ezt az egészet. De kivel? A tanárnő? Nem, azért nem szeretnék ilyeneket megbeszélni vele. Anyu? Vele most nem akarok beszélni. Kevin? Igen vele jó lenne, de nem merem. És akkor eszembe jutott. Mia! Úgy is elakartam neki mondani mindent. Elejétől a végéig. Fel is hívtam rögtön, a 4. csengetésre felvette.
- Szia Mia- szóltam bele remegő hangon.
- Szia, valami baj van?- ijedt meg azonnal és hallottam ahogy valamit pakolászik.
- Nem, csak izé.. Zavarlak?
- Nem dehogy. Mondjad csak.
- Öhm.. nem tudnánk valahol találkozni? Muszáj valakivel beszélnem.
- Persze. Hova menjek? Vagy inkább gyere át hozzám, most úgy is egyedül vagyok itthon.
- Oké, 10 perc és ott vagyok.- azzal letettem és elindultam, jobban mondva futottam. Meg se álltam a házukig. Mia a teraszon várt és láttam, hogy egy kicsit megijedt. Köszönés helyett a nyakába ugrottam és magamhoz szorítottam. És akkor tudta, hogy tényleg baj van. Ugyanis én sose voltam az az ölelgetős típus.
- Mi a baj?- Kérdezte miután fölmentünk a szobájába. Válasz helyett a kezébe nyomtam az eredményt.- Mi ez?
- Olvasd el!- mondtam, szinte elhaló hangon. Elolvasta, és utána jelentőségteljesen rám nézett, majd megölelt. Megnyugtató volt, hogy ő mellettem áll, hogy a közelemben van és mellettem állt.
- Nem tudom erre mit mondhatnék. Anyukáddal beszéltél már?
- Nem.- ráztam meg a fejem- a kórházból egyenesen ide siettem.- Megkérdezhetek valamit?
- Persze.
- Mennyit bír ki a barátságunk? Ha lesokkollak téged, egy olyan dologgal amit el sem tudnál képzelni, azt túlélné a barátságunk.
- Bármi az, nekem elmondhatod.- biztatott, és a szemében láttam, hogy úgy is gondolja.
- De el ne mond senkinek, soha!- utasítottam, mire bólintott és én belekezdtem. Elmeséltem az elmúlt 3 hónapot. Csak meséltem ő meg elkerekedett szemmel nézett rám.
- Azt a, na ne szívass! Tuti, hogy csak szívatsz.- nézett rám értetlenül.
- Nem szívatlak. Figyelj.- majd elteleportáltam az ágyáról az íróasztala elé. Imádok teleportálni.
- Hűű. Ez fura, ezt még fel kell fognom. Ehhez légyszíves adj időt.- Nézett rám esdeklően.
- Rendben van- És készültem, hogy elmenjek.
- Héé, hová mész?- nézett rám furán- Maradj beszélgessünk az anyukádról.- és abban a pillanatban hatalmas hála és szeretet öntött el. Miát érdekli, hogy mi van velem. Mia nem csak egy felszínes barát.
- Köszönöm.- És 3 órát beszélgettünk, végül megegyeztünk, hogy beszélek anyuval. Hazamentem.
- Szia kicsim.-köszönt anyu, amint beléptem.Az asztalnál ült, odahajolt, hogy adjon egy puszi, de én elkaptam a fejem- Valami gond van?- nézett rám
- Pontosan.- azzal levágtam elé az eredményeket és leültem az asztal túloldalára- Szeretnék magyarázatot kapni erről.
- De hát mi ez?
- Én is ezt szeretném tudni.- értetlenül rám nézett, majd a papír felé fordította a fejét. Láttam ahogyan lesápadt, majd rám nézett. Álltam a tekintetét, de ő lesütötte a szemét. Nagyon fájt.
- Mióta tudod?- kérdezte rám se nézve, a suttogásnál alig hangosabban.
- Kb 4 órája, de egy hete sejtem.- válaszoltam.- Nem érezted úgy, hogy nekem is tudnom kéne róla?- emeltem feljebb a hangom, de még nem kiabáltam. Válaszra nyitotta a száját, majd inkább becsukta.
- Most mit vársz tőlem?- kérdezte és még mindig nem nézett a szemembe.
- Azt, hogy a szemembe nézz, hogy válaszokat adj a kérdéseimre, hogy elmagyarázd mi ez az egész, hogy azt mond, te sem tudtál róla!- kiabáltam neki- De semmit nem csinálsz, a szemembe se nézel! Elmondtad volna valaha?
- Nem tudom. Nem tudtam, hogy, hogyan mondjam el. Féltem. A saját lányomként szerettelek, de rettegtem, rettegtem, hogy megtudod és te nem szeretsz majd anyádként.- válaszolta és még mindig kerülte a pillantásom.
- Mindig is úgy éreztem, hogy titkolsz előttem valamit. Úgy éreztem, hogy én kívülálló vagyok. Nem értettem, hogy mért, de most már értem.- válaszoltam és otthagytam. Talán vártam, hogy utánam jöjjön, talán akartam ezt, de ő nem jött. Ott maradt. Beléptem facebookra, hogy írjak Miának, de nem volt fent. Viszont Kevin rám írt:
Kevin: Szia, mizu?
Én: Szia, bocsi, de most nem akarok senkivel se beszélni.
Kevin: Akkor mért jöttél fel FB-re?
Én: Miának akartam válaszolni. Bocsi, de most megyek, Szia.
Kevin: Várj! Mi a baj?
Én: Hagyjuk lécci. Szia 
És azzal kiléptem. Örültem, hogy érdeklődik, de nem volt kedvem, velük beszélni.Az éjjel megint az az álmot láttam. már majdnem megláttam az arcot, de akkor megcsörrent a telefonom és felriadtam. Mia kérdezte, hogy minden rendben van-e. Visszaírtam és utána megpróbáltam vissza aludni, hátha. De nem sikerült. Másnap Kevin félre hívott.
- Szia, mi a baj?- kérdezte és láttam, hogy aggódik.
- Szia, ne haragudj, de nem szeretnék róla beszélni. Családi jellegű.
- Te nem vagy az a könnyen megnyíló típus, azt már látom.- mosolyodott el halványan.- Remélem megoldódik a gondod, de ha bármiben szükséged van rám, vagy valakire akivel beszélni tudsz, én itt vagyok neked. És azzal megölelt (!!!). Hagytam neki és hozzá bújtam. Nagyon jól esett. Aztán jöttek a többiek és nagyon gyorsan kibontakoztunk az ölelésből. A nap pocsék volt. Csak ezen járt az agyam. Semmi máson.
Látni akartam az anyám arcát. Látni, hogy ki adott oda másnak. Tudni, hogy ki az a nő, akit utálok. Délután edzésem volt, a tanárnővel. Mindent elmeséltem neki. Ösztönösen bíztam benne. Vigasztalt és elmagyarázta, hogy anyunak se lehetett könnyű. És megértettem. Végül is akár mikor ha elmondja nekem, akkor úgy érzem hazudott nekem. Viszont ha úgy nevel fel, hogy tudom, akkor bennem lett volna az az érzés, hogy nem tartozom ide. Ez nem az én családom. Hazamentem és anyuhoz bújtam. Ő sírt és bocsánatot kért. Szinte el se akart engedni. Elmondta, hogy nagyon büszke rám, majd megbeszéltük, hogy holnap mindent elmagyaráz, de most el kell vinnie Nikit a barátnőjéhez. Én közben elaludtam. És végre, végre megláttam az arcot. Végre megláttam, hogy ki az a nő. Hogy ki az a nő aki ezt tette velem. Az arcát láttam. Azt az arcot amit akkor, rögtön megutáltam.

7.rész

Már 3 hónap eltelt, mióta elkezdtem tanulni a varázslást. Már mindent megtanultam amit csak lehetett, kivéve egyet. Az az egy valamiért nem sikerült. Talán a bennem való félelem miatt. Vagy az álmok miatt, nem tudom, de nem sikerül tűzlabdát dobnom. Hiába próbálom, nem megy. Bármit megtudok tenni, kezdve a lebegtetéstől egészen a teleportálásig. A tűzlabda dobás viszont nem megy. A tanárnőt nagyon megkedveltem (azt is mondhatom, hogy megszerettem) és már nem foglalkoztam az iránta irányuló állandó megfelelési kényszeremmel. Kevinnel már 3 hónapja kerüljük egymást. Hol hirtelen nagyon jóban vagyunk, hol pedig elkerüljük egymást. Ez az agyamra megy. A legszörnyűbb az egészben, az, hogy azt hiszem szerelmes lettem. Nem akartam magamnak bevallani, nem akartam elhinni, de nincs más választásom. Ha a közelemben van, gyorsabban ver a szívem, túl sokat gondolok rá és féltékeny vagyok ha más lánnyal beszél. Még szerencse, hogy tudom kontrollálni ezeket a heves érzelmeket. Én sose kezdeményeznék. Én amolyan büszke lány vagyok, sose mondanám el egy fiúnak, hogy tetszik. Sose kérném meg, hogy járjon velem. Az nem én lennék, én régimódi vagyok és azt akarom, hogy a fiú kezdeményezzen. Miával pedig azt hiszem legjobb barátnők lettünk. Ennek nagyon örülök, mivel elég nehezen bízom meg bárkiben is.
- Pihenj egy kicsit kifáradtál- zökkentett ki a tanárnő.
- Nem, folytatom! Tovább, tovább és tovább, egészen addig amíg nem megy!
- Mi a baj? Az utóbbi 1 hétben gondterheltnek tűnsz. Valami bánt?- aggódott értem
- Ezt miből gondolja?- csodálkoztam. Ugyanis 1 hete más álmok gyötörnek. Egy nőt látok hátulról, amint egy kisbabát ringat, szeretgeti és magához ölel. Azon a kisbabán is volt egy anyajegy, mint rajtam. De valaki megbabonázta a bőrét, hogy mikor hozzáérjenek, úgy tűnjön mintha hamisak lennének. Amikor a nő ezt meglátja elszörnyülködik és az egyik szolgálónak adja a gyereket. Azt parancsolja neki, hogy adja a gyereket nevelőszülőnek és soha többé nem akarja látni! A nő arcát sose látom, mikor felém fordulna és meglátnám az arcát, egyszerűen felriadok. Emiatt feszült voltam, de azt hittem, hogy elég mélyre elrejtettem. A tanárnő mintha csak a fejembe látott volna.
- Nyugodj meg, nem volt látható, de én elég jól ismerlek, ahhoz, hogy ezt kiszúrjam.
- Értem, és előre is bocsánat, de nem szeretném ha ábrándozna. Nem ismer engem. Ismeri egy részem, amit megmutatok, de korántsem ismer.- jelentettem ki és az arcán láttam, hogy egyetért.
- Igazad van.- mosolyodott el.- nos térjünk vissza az alaptémához, mi nyomaszt?
- Álmok, 1 hete ugyan azok.
- Az ilyen álmok jelenthetik a jövőt vagy akár a múltat is. Meséld el nekem.- biztatott
- Rendben.- azzal az egészet elmeséltem neki.- És sose látom az arcát- fejeztem be, furcsa módon miközben beszéltem a tanárnő lesápadt. Nem igazán értettem a dolgot- Minden rendben? Kér esetleg egy kis vizet?
- Nem köszönöm. Jól vagyok. Ami meg az álmot illeti. Valószínűleg cs...- nem tudta befejezni, mert ekkor megcsörrent a telefonom. Megnéztem és anyu hívott.
- Elnézést, de ezt fel kell vennem.
- Szia anyu, még itt a suliban. Nem. Rendben. Persze, oké.- és letettem
- Elnézést, de el kell hoznom a tesómat a suliból. Majd legközelebb folytatjuk. Viszlát! Rohantam ki.
Kiléptem a suliból és elindultam a tesómért.
- Szia hugi. Milyen napod volt?
- Szia Stell, jó, köszi.- mosolygott. Hogy nekem milyen cuki húgom van.- És neked?
- Nekem nehéz. És megéheztem, nincs kedved mekizni?- álltam elő a hirtelen ötlettel.
- Dee. Menjünk! Induljunk!- Kérlelt, és elkezdett húzni a meki felé.
Mekizés után haza mentem. Elmentem futni. Az álomról egy csomó minden eszembe jutott. Megannyi kérdés, amire nem volt válaszom. A családból mért csak nekem van varázserőm? Anyu mért nem tudta soha megmondani, hogy ki az apám? Mért más színű a hajam mint Nikié vagy anyuért. És még vagy száz kérdés, járt a fejemben. Lehet, hogy az álom a múltam? De arról tudnék. Vagy nem? Végül 10 km után hazamentem. Felmentem a szobába és eldöntöttem. Csináltatok egy DNS vizsgálatot. Lementem anyuhoz. Megfagyasztottam mindent. Így ők mozdulatlanok lettek. Kitéptem pár hajszálat és utána felengedtem őket. Ők ezt észre se vették. Betettem egy lezárható tasakba és ráírtam anyu nevét. Aztán fogtam egy másik tasakot amibe pedig a saját hajamat tettem. Másnap suli után bevittem egy kórházi laborba, hogy hasonlítsák össze a kettőt. Odaadtam a felhatalmazást is, anyu nevében. (hamisítottam egyet) Azt mondták, hogy 1 hetet várjak.
Alig bírtam kivárni azt az egy hetet, de csak eltelt. Megkaptam a borítékot. A szívem majd kiugrott a helyéről. Ugye ez csak egy hülyeség? Csak meghülyültem és a teszt pozitív lesz. Lassan kibontottam a borítékot és kivettem az eredményt.

6.rész

A tanárnő csak bólintott.
-Akkor ma kezdjük, gyere órák után a testnevelőibe!
Egész nap csak a mai edzésre tudtam gondolni. Így volt ez a szünetben is.
- Hahó Stell?!- kiáltott rám Kevin.-Figyelsz?
- Öhm, mi?Bocsi, persze.- néztem rá zavartan. Eddig észre se vettem, hogy mellettem ül a padon. Hű, jól nézett ma ki. Elismerésem. Uhh és az a gyönyörű zöld szempár. Wow. Órákig tudn...
- Stell! Mi van ma veled?- zökkentett ki, Dév. Megráztam a fejem.
- Ne haragudjatok, ma kicsit szétszórt vagyok.
- Az vettük észre.- válaszolta rá Ati. (Egy másik osztálytársam, ő, Kevin és Dév alkotják a nagy triót
- Egyébként- kezdett bele Dév, miközben, amolyan haveri stílusban átkarolta a vállam.- Mért nem jelölsz vissza a Facebookon? Tán nem ismersz minket?
- Ne haragudj, de nem nagyon szoktam fellépni, de ma mindenképpen felnézek és visszajelöllek- mosolyogtam rá.
- Pedig már kezdtük azt hinni, hogy esetleg a barátaid, vagy a pasid előtt ciki lenne, ha elismernéd, hogy ismersz minket.- nevetett Kevin
- Nem lenne ciki a barátaim előtt, de bármilyen hihetetlen, fel kell, hogy világosítsalak, én nem a neten élem az életem.- vágtam rá. Direkt nem említve a pasiról szóló részt. Kíváncsi voltam az arckifejezésére és megérte. A vigyor ráfagyott az arcára, majd szép lassan leolvadt és elképedve nézett maga elé.
- Szóval van barátod?- kérdezte Dév, Kevin pedig ösztönösen fölkapta a fejét.
- Mért érdekel ez téged?- szórakoztam egy kicsit.
- Mert ha van, akkor leellenőrzöm neked és csak azután szabad vele találkoznod.- vágta rá Ati.
- Hogy mi van? Leellenőrzitek és csak azután járhatok vele?-ugrottam le a padról- Ti meghibbantatok! Nem 12 éves vagyok, ha van pasim akkor az csak is egyedül rám tartozik! Világos?- veszekedtem velük.
- Mért tán valami titkos múltja van? -kérdezte gúnyosan Kevin.
- Hah, hát hogyne. Lelőtt egy embert és most menekül a rendőrség elől. Egy ideig én is vele menekültem, de aztán meguntam és inkább átjöttem ebbe a gimibe, a szaladgálást meg meghagyom neki.- válaszoltam gúnyosan. A többiek fetrengtek a nevetéstől. Kevin meg köpni-nyelni nem tudott.
- Egyébként- ültem vissza a padra lenyugodva- nincs pasim.
- Szóval szabad a pálya?-nézett rám Dév.
- Egy olyan nőcsábásznak, mint te, legfeljebb a kórház fele lesz, szabad a pálya.- nevettem fel.A többiek húúz-tak.
- Úgy is tudom, hogy tetszem neked.-jelentette ki, magabiztosan.- De bocs szivi, nem szeretném magam egy csajnál lekötni.
- Megpróbálom túltenni magam rajtad.- ígértem tettetett csalódással. Mire mindenki felnevetett. Becsöngetéskor  mentünk fel a terembe, mikor Mia hirtelen berántott a mosdóba.
- Mi van?
- Mi van közted és Kevin közt? Nagyon elképedt mikor azt hitte, hogy van barátod.- kezdte rögtön.
- Semmi nincs semmi sem. Jó képű meg minden, de nem bírnám magam mellett elképzelni. Én amolyan magabiztos és erős lány vagyok. Ő meg menő és nem túl szókimondó.
- Ha te mondod- vigyorgott Mia- De láttam, hogyan bámultad- mondta majd ott hagyott. Én és Kevin? Ez hülyeség. Képtelenség.
Az órák elteltek és jött varázslás. Vajon varázspálcám is lesz? Vagy valami ilyesmi?
Lementem a testnevelőibe. Kopogtam, majd bementem.
- Na végre- lelkesedett a tanárnő. Talán túlságosan is.- Pakolj le és kezdjük.
Lepakoltam és valóban, utána kattant a zár és elkezdtük.
-  Kezdjük. Mondjuk mit szólnál a teleportáláshoz? Menne?
- Igen az csodás lenne.- lelkesedtem, mert tényleg tetszett volna ha az egyik helyről a másikra teleportálnék.
2 órán át csak gyakoroltuk, de még mindig nem ment.
- Ne haragudj, az én hibám. Valami egyszerűbbel kellett volna kezdenem, nem pedig rögtön belevágni a közepébe.- sajnálkozott- Mára vége, csütörtökön folytatjuk valami egyszerűbbel.
- Nem!- jelentettem ki határozottan- Én megfogom ezt csinálni, otthon gyakorolok és csütörtökön már menni fog!- Mégis mit képzel ki vagyok én? Nem fogom feladni és sikerülni fog!
- De ez az egyik legnehezebb feladat. Nem gondolkoztam és ezért aj...
- Mondom nem! Sikerülni fog, bármi áron!- nem hagytam magam eltántorítani. azzal kimentem. Kiléptem a suliból és a buszmegálló felé vettem az irányt.

5.rész

Légyszi komizzatok! pozitív-negatív jöhet!

Egész futás alatt kattogott az agyam. Mi ez az egész? Ki ez a nő? Mért nyugszom meg a szavaitól? Mért akarok folyton a közelében lenni? Mért szeretném ha büszke lenne rám? Hiszen nem is ismerem! Mi Ez a varázs erő dolog? Nem értem! És akkor eszembe jutottak azok a különös dolgok. Amikor az előző iskolámban feleltem és a nem tudtam válaszolni, a szél mindig pont oda fújta a lapokat a tanár könyvébe. Vagy amikor a tanár elindult felém, hogy mit csinálok a pad alatt (puskáztam) és hirtelen ott volt egy táska előtte, és ő elesett benne, pont addig nem tudott fölkelni ameddig eldugtam a puskámat. Akkor ezekkel nem foglalkoztam túlságosan.
Másnap a suliban tesivel kezdtünk. Az igazgató úgy döntött, hogy ma megnézi a tesinket. Az öltözőben néma csendben átöltöztem. Megnyugtatott a tudat, hogy jelen lesz az igazgató, így tesin biztos, hogy nem kérdez rá a dologra.
- Gyertek ki, ma suliköröket futunk.- nyitott be a tanárnő. Ennek kifejezetten örültem, ugyanis imádtam futni. Futás közben jól lehet gondolkodni.
- Mivel jelen van az igazgató, örülnék ha nem hoznátok rám szégyent- kezdte halkan nehogy az igazgató meghallja- 2 km-ert kell futnotok ami összesen 5 kör! Bírjátok ki, aki 20 percben benne van kap egy 5-est és a következő órán játszhat.- kacsintott ránk.- Álljatok a vonalhoz és... rajt!
Elindultunk, nekem semmiség volt a táv. Alig kellett hozzá 10 perc és beértem, a többieket 2 körrel leelőztem. Bár Kevin és Dév egy ideig leakartak előzni, de hamar kifáradtak, így eléggé csúnyán néztek rám.
- Ez nagyon szép teljesítmény- dicsért meg az igazgató.- És még csak nem is lihegsz, elismerésem- mosolygott- jársz esetleg valami sportra?
- Igen, karate meg artista edzésre, jelentkeztem az iskola hip-hop csapatába és emellett rendszeresen futok is.- meséltem, mire elismerően hümmögött.
- Ennek örülök, végre egy diák aki nem a lustaságáról híres. Esetleg nem akarsz futó versenyekre járni?- kérdezte reménykedve
- Köszönöm, de nem- mosolyogtam vissza- Ez a hobbim és nem szeretném versenyszerűen űzni.
- De mért nem?
- Mert mindennek van jó és rossz oldala is. A futásnak csak a jó oldalát ismerem, de ha elkezdem versenyszerűen űzni, akkor előbb-utóbb megismerem az árny oldalát is. És ezt nem szeretném.- válaszoltam, szerintem logikusan.
- Hány éves vagy?
- 16- válaszoltam zavartan, mert nem nagyon értettem, hogy ez, hogyan jön ide.
- Nos Stella, 16 éves korod ellenére, nagyon bölcs és meggondol vagy- biccentett ismét elismerően.
- Köszönöm szépen.
- Amíg a többieket várjuk, esetleg elmeséled azt, hogy miket tudsz mint artista?- kíváncsiskodott
- Hát sok mindent tudok, de ha a szakszavakat használnám valószínűleg a felét sem értené- nevettem fel, mire az igazgató bólogatott és ő is fölnevetett.
- De ha akarja, akkor miután a többiek beértek, bemutathatok pár dolgot- mosolyogtam, majd hozzá tettem- Addig legalább kilihegik magukat, mert mindjárt összeesnek.- És valóban, volt aki négykézláb mászott el a célig. Nem bírták szegények. Miután mindenki beért össze pakoltuk a szivacsokat, mert sem az igazgató, sem pedig a tanárnő nem engedte anélkül. Bemelegítés után mutatta egy előre-hátra szaltót, majd egyre nehezebbeket és mindegyiknél megtapsoltak. Aztán végül kicsengettek én meg rohantam, nehogy elkapjon a tesi tanár.

Már 1 hete agyalok ezeken a dolgokon, vagy mondjuk csak ki, a mágián. Azóta többször próbáltam és tegnap este sikerült megfagyasztanom az ásványvizemet. Enyhén szólva megijedtem, de közben örültem is.
Úgy döntöttem hagyom, hogy tanítson. Így legalább a közelemben van és így sokat kideríthetek róla. Ki fogom deríteni, hogy ki ő és mért kötődöm hozzá ennyire, mikor szinte nem ismerem, valamiért megbízom benne, és ez megrémít. Ma órák előtt odamentem hozzá.
- Jó reggelt tanárnő, bele egyezem, hogy tanítson, de azt ne várja el tőlem, hogy mesternek szólítsam- szögeztem le. Ha már olyan ez az egész, mint egy film, tuti elvárná ezt tőlem, de az kizárt dolog. nevettem el magam.

Sziasztok! Szeretnétek még ma estére az 5. részt? Vagy inkább majd holnapra? Eddig, hogy tetszik a blog? Mi a véleményetek a történetről?

4.rész

Kattant a zár. Olyan gyorsan vettem 180°-os  fordulatot, hogy megszédültem.
- Most már hiszel nekem?
- Maga megőrült!- jelentettem ki!- Kérem a kulcsot, vagy berúgom az ajtót!
- Nem kulccsal van bezárva, ezért nem tudod berúgni! Gyere kérlek ülj le!- mondta és közben halál nyugodt volt.
- Nem!- és akkor be akartam rúgni az ajtót, de valóban nem sikerült.
- Kérlek ülj le, elmagyarázok mindent.
- Hiszen nem is ismerem magát!- érveltem amellett, hogy elhúzhassak, tudtam, hogy nem szabadott volna idejönnöm.
- De ismersz, méghozzá az álmaidból. Én vagyok akit arra választottak ki, hogy a mestered legyek, kérlek ülj le.- leültem, úgy voltam vele, hogy ha már úgy se megyek el, akkor legalább egy jót szórakozom ennek a beteges nőnek a történetein. Elvégre megtudtam magam védeni, ha arra került volna a sor.
- Hallgatom.- mondtam, miközben próbáltam vissza fojtani a nevetésem.
- Nos- kezdett bele. Igen furcsa volt a története. Elmondta, hogy van egy másik kontinens, egy egész bolygó ahol hozzám hasonló varázslók élnek, ahol mindenki varázsol, egy jós megjósolta, hogy születni fog egy gyermek (ennél a résznél, úgy éreztem, hogy valamit titkol ennél a résznél) akinek a bal vállán lesz egy anyajegy ami egy C-t fog formázni. Ez a gyermek képes lesz arra amire soha senki, varázsolni tud majd, de nem akárhogyan, ő varázsigék nélkül. Ő lesz a leghatalmasabb az összes varázsló közül. De nem itt fog élni a bolygón! Ő egy másik bolygón fog élni, mégpedig a Földön. Azt mondta, hogy őt jelölték ki, hogy amint megtalált engem, tanítson meg, használni az "erőmet". Egyre hülyébbnek néztem a tanárnőt.
- Ennyi?- Kérdeztem, mikor úgy tűnt befejezte.
- Igen.
- Nem gondolja, hogy ez egy kicsit abszurd?-néztem rá felvont szemöldökkel
- Abszurd? És ha bebizonyítom?
- Kíváncsian várom.- ekkor elmormolt valamit, mire egy snikers lebegett(!!!) előttem.
- Ez valami trükk!- hitegettem magam
- Nem ez nem trükk, te még sokkal több mindenre vagy képes. Szerinted mért van ott az az anyajegy? Szerinted mért álmodsz furcsa dolgokról? Mért érzed magad legyőzhetetlennek? Mért érzed magad furcsán ha a közeledben vagyok? Te vagy a kiválasztott! Te képes vagy bármire! Bízz bennem!- A szavai hatására ösztönösen hinni kezdtem neki, bár egy részem még mindig harcolt ez ellen, de a szavaitól megnyugodtam. Ahogy ezeket kimondta ösztönösen kezdtem megnyugodni.
- És honnan olyan biztos benne, hogy én vagyok az? Az anyajegyem lehet véletlen is.- mondtam szinte alig hangosabban a suttogásnál.
- Nem véletlen.- mosolyodott el- De ha te nem vagy biztos benne, akkor bizonyítsuk be. Rendben?- alig láthatóan bólintottam.
- Nos akkor gondolj arra hogy az a pohár lebegjen, erősen koncentrálj!- Megpróbáltam, bár valahol nevetségesnek éreztem.
- Ez így nem jó, még mindig nem hiszed el és így nem fog menni!- aztán úgy láttam, hogy valami az eszébe jutott.- fordulj meg kérlek.- bíztam benne és megfordultam, bár tudom ezt sose szabad. motyogott valamit, majd felkiáltott- Fordulj vissza!- akkor ledermedtem, egy tűzgolyó repült felém, pont olyan mint amiről álmodtam. Már majdnem elért amikor a fülembe csengett az a megnyugtató hang. És akkor, akkor a  odavarázsoltam(!!!) egy kancsó vizet a tenyerembe és eloltottam vele a tűzgolyót, mielőtt elért volna.
- Maga teljesen megőrült??- kiabáltam, teljesen ledöbbenve.
- Nem. Nézd sikerült!! Varázsoltál!
- Hogy mit csináltam? Én.. Én.. Én varázsoltam?- fehéredtem le teljesen
- Pontosan, ügyes vagy, valóban te vagy az!- könnyebbült meg és láttam, hogy könny szökik a szemébe. De vajon mért?- El kell kezdenem kitanítani téged, meg kell tanulnod bánni ezekkel az erőddel, ameddig nem uralod addig sebezhető vagy. Nem tudhat meg, hogy él..
- Elég.- vágtam közben halkan, még mindig falfehér arccal.- nekem ez túl sok!
- Ohh én..-kezdte
- Nekem ezt át kell gondolnom. Még nagyon sok ez nekem. Mit gondolt, hogy ezt kijelenti úgy mintha csak azt kérdeztem volna, hogy hány óra és akkor én öröm táncot járok és csak varázsolni akarok?- kérdeztem.
- Megértem, ha zavart vagy, megértem ha ez az egész neked még nagyon különös. De föl kell fognod, hogy minél előbb el kell kezdeni a kiképzésed. Addig nem tudod magad megvédeni.
- Sajnálom, nekem ez nem így megy. Át kell gondolnom a dolgokat!- mondtam elhaló hangon és az ajtó felé igyekeztem, de az még mindig zárva volt.- Kérem nyissa ki!- Kelletlenül kinyitotta én meg rohantam. Csak rohantam míg haza nem értem. Otthon ledobtam a táskámat, mivel senki nem volt otthon, hagytam egy cetlit, hogy elmegyek futni. És csak futottam és gondolkoztam.

3.rész

Minden blog író álma, hogy rengeteg visszajelzés érkezzen, így természetesen nekem is ez a vágyam, úgy hogy légyszi aki olvassa az komizzon! :)


Másnap suliba elkezdődött a tanítás. Persze a legtöbb órán beszélgettünk és minden egyes órán be kellett mutatkoznom. Minden órán ült mellettem valaki, legtöbbet mégis Miával ültem, nagyon jó barátnők lettünk. Azt nem mondom, hogy a legjobb barátnőm, mert nem vagyok az a "megismerek valakit és rögtön lb-k leszünk" típusú lány. Azonban az egész napomra rányomta a bélyeget az, hogy ma találkozom a tanárnővel. Valamiért nem szerettem volna kettesben maradni vele. Persze megvédeni, meg tudtam magam, nem ettől féltem. Igazából nem is féltem, csak fura érzésem volt. Rossz előérzetem volt és közben mégis vágytam rá, hogy találkozzak vele, fel akartam tenni millió kérdést. Tudtam, hogy ha feltenném ezeket a kérdéseket, enyhén szólva hülyének nézve.

- Mia, nincs kedved velem jönni megbeszélni a hip-hop-ot és utána elmenni fagyizni?- kérdeztem reménykedve, miközben a padon ültünk a szünetben.

- Bocsi, de nem lehet, anyuval megyek vásárolni.- mondta, és láttam rajta, hogy tényleg sajnálja.

- Kár, de jó szórakozást.- mosolyogtam rá. Közben belül üvöltöttem.

Az órák túl gyorsan elteltek. Miután vége lett az utolsó mateknak is elindultam le a testnevelőibe. Bekopogtam.

- Gyere be!- hallottam a tanárnő hangját. Olyan volt, mintha egész nap csak azt várta volna, hogy találkozzunk. 

Beléptem, és ő ott ült az egyik fotelen. Most is elfogott az a fura érzés. Megpróbáltam türtőztetni magam, nehogy elkezdjek kérdezősködni. Lazán besétáltam és a kezeimet a zsebembe tartva ökölbe szorítottam.

- Jó napot- préseltem ki magamból

- Szia - válaszolta idegesen (!!!)

- Valami gond van? Jöjjek vissza máskor?-

- Nem, dehogy. Kérlek ülj le.- én a lehető legtávolabb ültem le egy fotelbe.- nyugodtan ülj ide. - mutatott a vele szemben lévő fotelre ami a legközelebb volt hozzá. Kelletlenül átültem. Csak egy asztal választott el minket.

- Azt mondta szeretné megbeszélni velem a hip-hop órákat- tértem rögtön a tárgyra, reménykedve, hogy minél hamarabb leléphetek.

- Hazudtam.-mondta még mindig idegesen és akkor szinte megállt bennem az ütő. Mért hívott ide? Mit akar tőlem? Ezek a kérdések voltak a fejemben, de szerencsére a színészet jó ment így semmit nem tudott leolvasni az arcomról. Csak felvontam a fél szemöldökömet. Kérdőn nézve rám? De úgy láttam, hogy nem akarja folytatni, így rákérdeztem.

- Akkor?

- Nos, szeretnék kérdezni tőled pár dolgot.

- Milyen dolgokat?

- Nincsenek véletlenül furcsa álmaid?- honnan tudja??? Honnan tudja, hogy minden éjszaka azt álmodom, hogy üldöznek, és tűzgolyókkal dobálnak? Utána pedig csecsemő sírást hallok, egy hangot ami megnyugtató majd meglátom a tanárnőt és hallom ahogyan biztat, hogy képes vagyok rá, sikerülni fog. Tőle jön a megnyugtató hang! És akkor én is elkezdek tűzgolyókat röpíteni. Látom ahogyan egy nő oda adja a gyermekét egy másik embernek, a szemem megtelik könnyel ahogyan ezt a jelenetet látom, majd mikor vissza fordulok egy tűzgolyó talál el. Ekkor felriadok.

- Ezt mégis hogyan érti?

- Ahogyan mondtam, és ahogy látom igen, szoktak fura álmaid lenni.- jelentette ki.

- Igen igaza van, szoktak.- jelentettem ki

- Mik szerepelnek benne?

- Elnézést, de ezt nem magával fogom megbeszélni.- jelentettem ki talán túl hevesen

- Ezt megértem, mégis arra kérlek meséld el!- kérte, szinte könyörögve

- Nem!- mondtam-És ha csak ezt akarta akkor elnézést, de más dolgom is van.- majd felpattantam és elviharzottam.

Hallottam hogy utánam kiabált. Megálltam és megfordultam.

- Kérlek hallgass meg, mielőtt bolondnak tartanál!- esdeklett

- Rendben. Mesélje el nekem, mért annyira kíváncsi az álmaimra.- majd visszamentem. Leült és én is így tettem, már nem voltam ideges inkább dühös és zavart.

- Tudod az anyajegyed nagyon különleges, nem szeretnél róla többet megtudni?

- De igen, viszont szerintem csak egy anyajegy, aminek fura formája van.

- Nem nem csak egy anyajegy!- jelentette ki

- Ilyen anyajegye csak annak van akiről a jóslat szól!- mondta halálosan komolyan.

- Jóslat? Mégis milyen jóslat?

- Mi szerint aki ilyen anya jeggyel születik, hatalmas ereje van! ő képes varázsolni anélkül, hogy varázsigét mondana. Mert te egy varázsló vagy! Nem is akármilyen, a leghatalmasabb!- mondta és kész kitört belőlem a röhögés.- Mit nevetsz?- nézett rám furán

- Varázsló? Varázslók nem léteznek.- nevettem tovább aztán fölpattantam és nevetés közben elindultam az ajtó felé.- Sajnálom, de nincs időm a nevetséges mesékre, inkább megyek.- és akkor olyan történt amire nem számítottam. Motyogást hallottam és becsapódott előttem az ajtó majd kattant a zár.

2.rész

Légyszi komizzatok, hogy mi a véleményetek!


És oda jött. Végig nézett rajtunk. Én kerültem a tekintetét, pedig biztos voltam benne, hogy észrevette amikor az előbb őt bámultam.
- Üdv 10/a- szólt mosolyogva. Szóval ő egy tanár.- Remélem idén jól viselkedtek tesin.- mosolygott mire az egész osztály hevesen bólogatni kezdett. Aztán megakadt a szeme rajtam, én gyorsan elkaptam a fejem.
- Szóval te lennél Stella.- felnéztem és bólintottam- Örvendek, én a tesi tanár vagyok, sportolsz esetleg valamit?
- Igen, karatézom és artista képzésre járok 3 éves korom óta- mondtam és láttam, hogy megleptem. Biztos arra számított, hogy nemet válaszolok.- ja és rendszeresen járok futni.
- Az szép.- bólintott elismerően, mire valamilyen furcsa okból hatalmas büszkeség töltött el. Nem értettem az okát, hisz már sokszor dicsértek meg, de ilyen hatalmas büszkeséget még soha nem éreztem.- És karatéból milyen szinten állsz?
- Fekete öves - mondta meg helyettem Dév, miközben a vállát dörzsölte. Erre mindenki felnevetett.
- Szóval bepróbálkoztál nála, és elkapott, mi?- nevetett a tanárnő.
- Valahogy úgy- mosolyogtam kínosan.
- És mit jelent az, hogy rendszeresen futsz? Mikor és mennyit?
- Reggel 4-től 6-ig minden nap és 6 vagy 8 km-reket.- mosolyogtam.
- Gratulálok, látom te egy sportos lány vagy, ennek nagyon örülök. Várlak tesin.- kacsintott.- Esetleg nem szeretsz véletlenül táncolni?
- De, szeretek.- mosolyogtam el ismét.- De sajnos nem járok sehova, mert nincs időm csak heti egy edzésre, de a legtöbb ilyen helyen heti 2-3 óra van, ami nekem sehogy se jön ki.- szomorkodtam.
- Járjál táncra, az itt van a suliba pénteken 3-ig. Mindenféle tánc van itt. A tanévben 3-szor lépünk fel. Ezt én tartom, de a táncot mindig a legidősebbek találják ki.- erre a hírre azonnal fölkaptam a fejem, a péntek az tökéletes volt. Aznap semmilyen más edzésem nincs és valamiért még jobban akartam oda járni amikor megtudtam, hogy a tanárnő tartja.
- Köszönöm és nagyon szívesen járnék.
- Rendben, most viszont megkeresem az oszt....- nem fejezte be, ugyanis akkor Dév meglökte a vállam aminek az lett a következménye, hogy a felsőm pántja elmozdult és látni lehetett az anyajegyemet, utáltam azt az anyajegyet, fekete volt mintha tetoválták volna a formája pedig egy C-t ábrázolt. A tanárnő tekintete megakadt rajta. Az mosoly ráfagyott az arcára. A tekintete megváltozott ijedséget és döbbenetet mutatott és akkor egy pillanatra láttam rajta valami remény félét.
- Az egy tetoválás?- kérdezte és úgy láttam mint ha azt várná, hogy ne az legyen.
- Nem az egy anyajegy.- válaszoltam és zavartan ráhúztam a felsőm pántját, hogy senki se lássa. Közben az arca egyszerre tükrözött örömöt, megkönnyebbülést és zavartságot. Nem értettem. Mi ez az egész, ki ez a nő, mit akar tőlem és mégis mi ez az érzés?
- Értem- mondta furán.- Iskola után megtudnál keresni a testnevelőiben, hogy megbeszéljük a.. a hip-hop órákat?
- Sajnálom, de a délután nem jó. Karate edzésem lesz utána pedig artista képzés lesz.
- Értem a holnap délután jó?
- Igen, szerintem az jó lesz.- mondtam és eléggé kínosan éreztem magam, mert még mindig az anyajegyemet bámulta, vagyis a felsőm azon részét ami eltakarta azt.
- Rendben van, akkor holnap.- mondta majd elment.
- Ez fura volt- mondtam Miának
- Mi? Bocsi nem figyeltem, a fiúkon röhögtem- mondta miközben már sírt a nevetéstől
Miután hazaértem az edzésekről, anyuék már otthon voltak.
- Szia kicsim, hogy telt a napod?- kérdezte anyu
- Szia jól.
- Ennek örülök, mindjárt kész a vacsi.
- Oké, de előtte elmegyek futni.
- Futni? Most?- nézett rám elképedve- Hiszen 2 kimerítő edzésed volt egymás után!
- Igen, de még nem fáradtam ki és szeretném kiszellőztetni a fejem.
- Rendben van.- egyezett végül bele.
Miközben futottam egyre csak a tanárnőn járt a fejem. Mi volt ez a mai? Mért nézett rám furán? Mért érdekelte annyira az az anyajegy? És legfőképp mi ez az érzés amit érzek valahányszor csak meglátom, vagy pedig beszélek vele? Túl sok a kérdés és nincs válasz!

1. rész

Az emberektől ha megkérdezik, hogy mi jut eszébe Vas Stelláról, akkor csupán egy szó jut eszükbe: tökéletes. Pedig ez nem igaz, bár mindenki csak azt látta miben és mennyire vagyok jó. Ez csak a kitartásomnak köszönhettem, annak hogy maximalista vagyok, hogy mindenki elvárásának meg akarok felelni. Bár a családom gazdag, még se éreztem úgy, hogy elkényeztettek volna. Volt egy húgom akit mindennél jobban szerettem, egy édesanyám aki nagyon szeretett, néha mégis idegennek éreztem, apám sose volt. Bár már volt 2 férfi anyu életében, mindkettőre azt hazudták nekem, hogy ő az apám, de mikor anyuval nem működtek a dolgok és megállapították, hogy jobb ha távol maradnak egymástól, nekem a szívem szakadt meg. Utána anyu elmondta, hogy nem az apám. Ez kétszer történt meg és mindkétszer úgy éreztem elárultak, de nem. Anyu elmondta, hogy azért hazudta ezt, mert megakarta nekem adni az egyetlen dolgot amit sose kaptam meg. Mégpedig egy szerető, gondoskodó és védelmező apát, ami mindig is hiányzott. Ilyen gondolatok jártak a fejemben miközben futottam hazafelé. Mikor hazaértem lezuhanyoztam és felvettem az ünneplő ruhámat. Mindig is utáltam a szoknyákat, ezért gyorsan bepakoltam a farmeromat, egy ujjatlan pólót és egy magas szárú cipőt. Mire ezzel végeztem 7 óra lett. Anyu már ébresztette a húgomat, Nikit.
- Jó reggelt!- léptem oda hozzájuk és nyomtam egy puszi anyu arcára.
- Neked is, milyen volt a futás?-kérdezte anyu, miközben ő is adott egy puszit.
- Nagyon jó volt, muszáj ma ünneplőbe mennem?- húztam el a számat.
- Igen muszáj, és ne felejtsd el délután karate és artista edzésed is lesz.
- Igen tudom, de 10.-es vagyok, most megyek át új suliba ahol már van egy összeszokott társaság- kezdtem- Utána megyek edzésre, ezt rendben, de utána szeretnék elmenni moziba, Szabinával!
- Rendben van, de az edzést kérlek ne hagyd ki.- sóhajtotta
- Oké, de induljunk mert elkésünk! Elviszel?
- Igen, induljunk.
Megállt a suli előtt. Én kiszállva kissé ideges voltam, aztán úgy voltam vele lesz ami lesz. Bementem az aulába, föl a termembe. Az osztályunk elég zajos volt. Az ofő bemutatott az osztálynak és úgy láttam tetszem nekik. Úgy éreztem hamar beilleszkedem majd.
-Tehát akkor mielőtt leülnél, légyszíves maradj itt mert beírnám az adataidat.- mondta nekem az ofő. Én bólintottam és ott maradtam.
-Tehát a neved? A születésed helye és ideje? A szüleid neve?
- Vas Stella. 1997. május. 13, Budapest. Az édesanyám neve Vas Andrea.
- Az édesapád neve?- kérdezte felvont szemöldökkel.
- Nem tudom, nem ismerem az apámat.- mondtam lazán, mintha nem érdekelne. Pedig ez nem így volt. Nagyon is bántott a dolog.
- Értem- felelte és láttam ahogy lefagy az arcáról a mosoly.- Ülj le! Figyelem, ki mellé ülhet Stella?- mire ezt kimondta, az összes fiú feltette a kezét, még olyan is aki mellett ültek.- Rendben van akkor ülj Mia mellé.- leültem a lány mellé a 2. sorba, az ablak mellé.
- Szia-köszöntem neki mosolyogva
- Szia- köszönt vissza szintén mosolyogva.
Az órán elmondták a fontos tudnivalókat. Mikor kicsengettek, kimentem Miával és folytattuk az órán elkezdett beszélgetésünket. Nagyon megkedveltem. Aztán odajöttek hozzánk a fiúk is.
- Szia Mia. Szia- fordult felém- én Dávid vagyok.- mutatkozott be az egyik fiú. Mielőtt megszólalhattam volna, folytatta- És amint látom te meg dögös, szóval összeillünk!- jelentette ki magabiztosan, a többiek húúú-ztak, miközben én felvont szemöldökkel néztem a felém tartott kézre, majd pedig Dávidre.
- Aha és mellette fekete öves karatés- mondtam majd fél másodperc alatt elkaptam a kezem, majd  a háta mögé volt csavartam- És ha ezt folytatod, akkor netán véletlenül eltöröm a kezedet!- majd egy kicsit megcsavartam, mire felszisszent és elengedtem. A többiek csak úgy húúú-ztak és röhögtek.
- Hát Dév asszem kikosaraztak- röhögött az egyik fiú, akit Kevinnek hívtak, jóképű volt és helyes, de nem az esetem.
- Úgy is tudom, hogy tetszem neked Stell- mondta még mindig magabiztosan.
- Pff. hát persze- gúnyolódtam. Aztán nagyon fura dolog történt. Megláttam azt a nőt. Azt a nőt akiről hosszú ideje álmodtam. De mióta eldöntöttük, hogy ide fogok járni, minden egyes álmomban szerepelt. De most ahogyan megláttam, valami fura érzés kerített hatalmába, úgy éreztem ismerem és, hogy nagyon erős kapcsolat köt hozzá. Nem értettem ezt az egészet. Aztán észrevette, hogy őt nézem. Gyorsan elkaptam a fejem és együtt röhögtem a fiúkkal, de a szemem sarkából láttam, hogy elindul felénk. Hirtelen elkezdtem szorongani és remegni. Egyre közeledett. Hosszú barna haja kiengedve hordta. A szeme kék volt és a szája mintha hasonlított volna az enyémre. De nem ez hülyeség. És végül odaért hozzánk.