18.rész

Sajnálom, de mivel ideiglenesen nincs gépem, ezért ritkán tudok részt hozni.

Ez az oka annak, hogy a beígért Kevines rész késik, de ígérem, hogy nemsokára azt is felteszem addig pedig itt ez a rész, remélem tetszeni fog :) komizzatot ;)

- Szeretném megkérni a tanárnőt, hogy menjen ki!- hangom elkínzott, de határozott volt
- Stella- szólalt meg Kati néni- Ezzel orvoshoz kell menned, én már nem tudom ellátni.
- De nincs rá időm- mondtam, és közben csörgött a telefonom, gyorsan felvettem- Igen tessék?
- Jó napot Stella, az édesanyja orvosa vagyok.
- Talán történt valami?- kérdeztem ijedten
- Betudna esetleg jönni? Szeretnék önnel beszélni.
- Persze, azonnal indulok.- letettem, aztán rögtön elindultam az ofő felé, útközbe a tanárnő próbált velem beszélni, de nem nagyon sikerült... csak anyu volt előttem, nem veszíthetem el. Az öfő elengedett, és már indultam is, azonban kint találkoztam Károly bá-val.
- Hova mész Stella?- nézett rám furán
- A kórházba, az orvos szólt, hogy menjek be anyu miatt.- mielőtt észbe kaptam, már el is mondtam neki. Őszinte voltam, akaratom ellenére. Nem értettem, hogy mi történik, de ösztönösen támaszkodtam rá.
- Nem érsz be elég gyorsan. Engedd, hogy elvigyelek!- kért, és láttam, hogy komolyan gondolja
- De hát magának órája lesz.
- Majd küldök egy sms-t, hogy valami fontos közbe jött.- mondta, mintha ez természetes lenne. Fontos.. fontos lennék neki?
- Rendben, nagyon köszönöm. Kérem siessünk!- néztem rá elkínzott arccal, és már indultunk is a kórházba. Egész úton kavarogtak a gondolataim. Anyu.. vajon mi történhetett, és ugye jól van? Ugye nem történt semmi baj.. És Károly bá? Mi ez az érzés? Vajon tényleg fontos vagyok neki? Vagy esetleg...
- Megjöttünk.- szakította félbe a gondolataimat Károly bá, és valóban a kórház előtt álltunk
- Nagyon szépen köszönöm!- mondtam őszintén, majd rohantam be az épületbe. Egyenesen anyu kórterméhez rohantam, beléptem, és megpillantottam a dokit.
- Mi van az anyámmal?- kezdtem köszönés helyett
- Sajnos az állapota romlott, ha nem javul, akkor meg fog halni. Sajnálom, de nem tudunk segíteni rajta.- azzal ott hagyott anyuval. Leroskadtam a faltövébe. Nem engedtem utat a könnyeimnek, nem akartam gyengének tűnni. Kattogott az agyam, valamit tennem kell, muszáj megmentenem anyut. Mi lesz Nikivel, anyu nélkül? És velem? Nem bírnám ki. Már vagy egy órája ültem ott, amikor valaki belépett. Nem néztem fel, de éreztem ahogy leül mellém. Az a valaki átölelte a vállam és magához húzott. Biztonságot éreztem.
- Jól vagy?- hallottam az apám hangját
- Én.. öhm.. fogjuk rá- nyögtem ki nagy nehezen
- És az édesanyád?- elszorult a torkom, amikor meghallottam a kérdést
- Haldoklik.- ahogy ez a szó elhagyta a számat még jobban összehúzódtam
- Sajnálom.
- Tényleg?- a kérdés ösztönösen jött, még mielőtt végig gondoltam volna- Elnézést, nem akartam.
- Semmi baj. Egyébként, igen, tényleg sajnálom.
Egy ideig némán ültünk, aztán eszembe jutott, hogy talán mégis csak van megoldás. Talán megmenthetem anyut. Hirtelen felugrottam.
- Vissza vinne légyszíves az iskolába?- kérdeztem, a tekintetemből izzott az elszántság
- Igen, persze.- azzal ő is talpra ugrott, már a kocsiban ültünk amikor megkérdezte- Egyébként miért kell visszamennünk?
- Félre dobom a büszkeségem, és segítséget kérek. Remélem nem utasítsa vissza.- nem volt több kérdése, az út csendben telt. Mikor megérkeztünk rögtön kiugrottam a kocsiból és rohantam a testnevelőibe. Bekopogtam, és ki is szóltak, hogy szabad.
- Stella! Jól vagy? Kezeltetted a kezed?- mondta, miközben megindult felém
- Tessék?- és akkor lenéztem a kezemre. Nagyon ronda volt. Tiszta genny és vér. Teljesen elfeledkeztem róla, csak most vettem észre, hogy nagyon lüktet.- Én.. nem.. most nem ezért jöttem.
- De hát ezt azonnal kezelni kell! Mutasd! Gye..
- Kérem figyeljen rám!- szakítottam félbe- A segítségét szeretném kérni!
- Miben?- nézett rám hitetlenkedve
- Én.. szeretném megkérni, hogy segítsen meggyógyítani az édesanyámat.
- Mégis hogyan?- húzta fel a fél szemöldökét
- Régebben, amikor tanított engem, mesélt arról, hogy  Crómmiában vannak gyógyítók, akik varázslattal gyógyítanak. Talán ha elvinnénk oda, akkor meglehetne gyógyítani. Kérem!- néztem rá könyörgően
- Ez igaz. Azonban, úgy néz ki, hogy felkelés fog kitörni. Nem lenne biztonságos.
- Kérem, segítek megelőzni a felkelést, bármit. Amíg ott vagyok azt is vállalom, hogy foglalkozom a birodalom ügyeivel! Kérem!
- Rendben van, de addig oda kell költöznöd. Rendben van?- nézett rám
- Rendben, de mi lesz Nikivel? Ő is jöhet ugye?
- Igen, jöhet.
- Köszönöm.- azzal kinyújtottam a kezemet, először furcsán nézte aztán megrázta. Gyorsan kimentem és szembe találtam magam Károly bá-val.
- Na, minden oké?- mosolygott rám
- Igen, megyek Crómmiába!- mosolyogtam vissza- Maga is velünk jön?
- Szeretnéd?- erre a mondatra elgondolkodtam, pedig nem is kellett volna
- Igen szeretném- azzal hirtelen ötlettől vezérelve megöleltem.- Köszönöm. Mindent köszönök.- suttogtam, miközben jó erősen magamhoz szorítottam.
- Ez csak természetes!- a hangja tele volt csodálkozással, de azért visszaölelt. Jólesett az ölelése, de mit csinálok? Nem szabad közel kerülnöm hozzá. Mi van ha mégsem az apám? Elvégre nem ez lenne az első alkalom, hogy hazudnak erről. De ha mégis ő akkor elveszítem az apámat, pedig úgy vágytam rá. Sose lehetek biztos benne. Hirtelen eltaszítottam magamat tőle.
- Én.. azt hiszem.. talán.. Mennem kell!- azzal hátra se néztem és szaladtam, szaladtam ahogy csak tudtam.