Miközben hazafelé mentem rájöttem, hogy Nikit nem vihetem magammal. Neki itt a suli, a barátok, az élete. Emellett ott veszélyes lenne neki, ezért úgy döntöttem, hogy a mamájához viszem. Felhívtam a nagyszülőket, akik örömmel vállalták, hogy vigyáznak rá. Ezután átmentem Miához beszélni vele. Mikor odaértem, becsengettem, és hamar kinyitotta.
- Stella!- kiálltott fel és azonnal beinvitált.- Mi van a kezeddel? És anyukáddal?
Mindent elmeséltem neki.
- Szóval most utazok.
- Hűű, mikor indulunk?-kérdezte
- Est.. Várjunk csak! Mi az, hogy mi? Te nem jössz!- jelentettem ki, nem sodrom veszélybe őt.
- Még szép, hogy megyek! Nem foglak egyedül beengedni az oroszlán barlangjába! Ezt felejtsd el!
- Megörültél? Mi lesz a sulival? Mit fogsz mondani, mért nem jársz suliba? Ráadásul körül leszel véve olyan emberekkel akik varázsolnak- mondtam neki.
- Te meg olyanokkal akik hercegnőként tekintenek rád- ahogy ezt mondta, nem tudta elrejteni a mosolyát.- Mindenki hajlong majd előtted és felségnek szólít- ábrándozott.
- Föld hívja Miát!- lengettem előtte a kezem.- Kissé eltértünk a tárgytól!- elnevettem magam.- Nem jöhetsz velem, legfőképp a suli miatt!
- Igazad van, de ha kell akkor lógok- jelentette ki eltökélten.- Mindenképp veled megyek, nem hagylak egyedül!- mélyen a szemembe nézett.
- Akkor kössünk kompromisszumot. A suliban egy hét múlva kezdődik egy két hetes szünet, akkor elviszlek, oké?
Ez egy jobb megoldás volt, mégis hosszasan gondolkozott. Aztán hangosan felsóhajtott, tudtam, hogy megadta magát.
- Rendben van, de most meséld el nekem, hogy mi van az apáddal és veled- nézett rám.
- Mi lenne?
- Na ne már, az utóbbi pár napban vágyakozva nézel rá, aztán megrázod egy kicsit a fejed és a tekinteted üres lesz. Mintha saját magaddal harcolnál. Miért nem beszélsz vele, miért nem kerülsz hozzá közelebb?- ahogy ezt kérdezte, hirtelen elkaptam a szemem.
- Nem tehetem- mondtam lesütött szemekkel.
- Stella!
- Nem, kérlek váltsunk témát.
- Rendben- egyezett bele.- Segítek csomagolni, mert ha rajtad múlik, akkor egész végig ebbe a cuccban leszel, ami nem méltó egy hercegnőhöz.
- Menjünk- most én sóhajtottam nagyot.- Add a kezed- és fél másodpercen belül már a szobámban ültünk.
- Huhh ezt sose fogom megszokni, de nagyon király!- nevetett.
A következő fél órában telepakoltunk két bőröndöt. Csak a legfontosabbakat pakoltam bele, ott elvileg úgy is minden meg lesz.
- Nos felség, lassan ideje indulnod!
- Ne hívj így!- azzal hozzávágtam a párnát és mindketten elnevettünk magunkat.
- Hiányozni fogsz!
- Csak egy hét!- mondtam neki, majd olyat tettem amit nagyon ritkán szoktam, odamentem és átöleltem.- Te is hiányozni fogsz. Köszönöm- elengedtem.- Most már mennem kell.
- Aztán nehogy lecserélj!- mosolygott rám.
- Viccelsz? Ismersz, az lesz az első dolgom- nevettem el magam és ő is velem nevetett.
- Na menj! Egy hét és találkozunk- mondta
- Szia.
Azzal a bőröndökkel a kezemben elteleportáltam a Tanárnő lakására. Már mind a ketten ott voltak.
- Niki?- kérdezte a Tanárnő.
- Úgy döntöttem, hogy ő a nagyszüleinél lesz. Nem akartam semmiféle veszélynek kitenni. Remélem megérti-válaszoltam.
Károly bá rám mosolygott, mikor találkozott a pillantásunk, de én azonnal elkaptam a tekintetem. Még ha az apám is, honnan kéne tudnom, hogy, hogyan bánjak vele?
- Megértem- bólintott a Tanárnő.
- Azonban, egy hét múlva szeretném Miát elhozni magammal, amikor a suliban úgy is szünet van. Szabad?- tisztelettudóan beszéltem és a hangom semleges volt.
- Legyen. Nem szeretném, ha egyedül éreznéd ott magad. Szeretném, ha lenne majd ott egy támaszod, akit elfogadsz. Mia pont ilyen ember- az utolsó mondatnál rám mosolygott.
- Indulunk?- kezdtem feszélyezve érezni magam, bár ezt nem mutattam ki.
- Persze! Édesanyádat már előre küldtük pár gyógyítóval- amikor azt a szót mondta, hogy édesanyám egyszerre lehetett hallani benne a hálát és a féltékenységet, de úgy döntöttem, hogy most nem foglalkozom ezzel.
Megfogták a kezemet mindketten, ami fura érzéseket váltott ki belőlem. Hirtelen nagyon picinek éreztem magam köztük. Mikor az apám fogta meg a kezem, egy picit megszorította, amolyan bátorításként. Utáltam, mikor másik bolygóra teleportálok, mert mindig felfordul a gyomrom és szédülök. Az egész érzés olyan, mintha addig forognék, amíg meg nem érkezek. Mikor megérkeztünk egy kastély tróntermében álltunk. Az érzés furcsa volt. Úgy éreztem, mintha hazaértem volna. Az egész hely egyszerre volt ismerős és idegen, veszélyes és biztonságos, régi és modern.
- Na, hogy tetszik?- mosolygott az anyám.
- Elmegy- vontam meg a vállam.- De ugye nem kell felségnek szólítanom magát?- erre a mondatra elnevette magát.
Hirtelen olyan volt az egész, mint mielőtt kiderült minden. Emlékszem milyen jó volt a közelében lenni, milyen fontos volt az elismerése és, hogy mennyire felnéztem rá. Minden gondomat elfelejtettem és felhőtlenül nevettem vele. Azelőtt...
- Hol van a szobám?- kérdeztem, már nem mosolyogtam.
- Batilda!- szólt hangosan, mire egy szolgáló sietett be a szobába.
- Felség- hajolt meg anyám előtt.
- Mutasd meg kérlek Stella hercegnőnek a lakosztályát!- a hercegnő résznél vágtam egy grimaszt, de láttam ahogy rögtön rám néz. Ma egy rövid nyakba kötős felső volt rajtam így látszott az anyajegy. Ő is észrevette, a szeme tágra nyílt és mélyen meghajolt előttem, aztán kiegyenesedett és letérdelt előttem.
- Stella hercegnő- mondta, de nem kelt fel.- Üdvözlöm a palotában, mindenben állok szolgálatára.
Kerekre tágult szemekkel néztem a szüleimre, akik nem szándékoztak segíteni, így egy dühös pillantást küldtem feléjük.
- Köszönöm, de egyenlőre csak a szobámra lenne szükségem. Kérlek állj fel és mutasd meg nekem- mosolyogtam rá, ő pedig fel kelt és elindultunk.
Ahogy több helyiségen mentünk keresztül, sok szolgálóval találkoztunk és mind letérdelt az anyajegyemet látva. Azt hiszem szereznem kell egy pulcsit. Aztán odaértünk a szobámhoz.
